Nem a kiskereskedelem a felelős a tej, a tejtermékek és a tojás 2025 elején tapasztalt gyors áremelkedésében, hanem a beszállítói árak.
A legtöbb embernek van legalább egy, de sokszor kettő-három olyan ismerőse is, aki épp törött kijelzővel használja az okostelefonját. A javíttatás persze méregdrága, új készülékre pedig nem mindig futja. De mi kerülnek ezek a készülékek több százezer forintba? És miért mennek tönkre ilyen gyorsan?
"Bezzeg az én időmben" - mondhatnánk ezt akár már a telefonjainkra is, hiszen a Nokia 3310-esek korában valamiért még nem mentek tökre ilyen gyorsan a készülékek. Napjainkban, a csúcsmobilok korában azonban a telefonok nemcsak méregdrágák, de nagyon könnyen tönkre is mehetnek. Utánajártunk, mi lehet a magyarázat.
2 év az átlag
A legfrissebb felmérések szerint manapság a magyar lakosság közel 61 százaléka használ okostelefont, amely a 2012-es, 22 százalékos arányhoz képest csaknem háromszoros növekedést jelent.
A legtöbben csak akkor váltanak készüléküket, ha az meghibásodik. De sokan vannak, akik a szolgáltatójuknál lévő hűségidő lejártához kötik a készülékcserét és egyre nagyobb arányban jelennek meg azok is, akik az új modell érkezésekor azonnal lecserélik az "elavult" telefonjukat.
Miért mennek tönkre olyan gyorsan?
Az elmúlt években egyre jobban megtanultuk kihasználni az okostelefon által nyújtott lehetőségeket. Az e-net kutatása szerint ma már például a felnőtt magyar internetezők 86 százaléka, azaz 4,5 millióan elsősorban a mobiltelefonját használja internetezésre.
- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Nyilas Orsolya, a Samsung Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.
Egy elmélet szerint az 1920-as évek óta a gyártók a folyamatos profit és a termelés növelésének érdekében szándékosan kezdték el lerövidíteni a termékeik élettartamát, ahelyett, hogy minél tartósabb árukat próbálnának gyártani. A tervezett elavulás elmélet a Villanykörte Összeesküvés című film megjelenése után terjedt el. A film szerint ugyanis korábban 2 500 órát bíró villanykörték is voltak, de a gyártók lerövidítették az élettartamot, hogy gyakrabban kelljen új körtéket vásárolnunk.
Nem olcsó mulatság
Az okostelefonok cserélgetése azonban nem olcsó mulatság. A Samsungnál például az alsó-középkategóriás készülékek árai 49 990 és 59 990 forint között mozognak, míg a legújabb felső-középkategóriás telefonok a kijelző méretétől függően 89 990 és 119 990 forintért érhetőek el. A csúcskészüléknek számító Galaxy S8 és Galaxy S8+ okostelefonok azonban már 274 990 és 299 990 forintért vásárolhatóak meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Persze a legújabb iPhone-ok is hasonlóan magas árakon kaphatóak. Ráadásul a Telegraph korábbi cikke szerint Magyarország a legdrágább hely a világon az iPhone 7 megvásárlására. Míg újonnan a kisebb tárhellyel rendelkező iPhone 7-es készülék nálunk 256 ezer forintba került, addig Amerikában ugyanezért a készülékért mindössze 179 ezer forintnak megfelelő dollárt kellet fizetni. De miért kell ilyen sokat fizetnünk?
- tette hozzá Nyilas Orsolya.
Persze a csúcskategóriás készülékeknél azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a legújabb fejlesztésekért és azoknak a megvalósításáért is fizetnünk kell. A készülékek javítási költségei pedig a meghibásodás mértéktől és a meghibásodott alkatrész árától függően változik. Egy csúcskészülékhez pedig nyilván drágább alkatrészek is kellenek. Egy iPhone 5S készülék kijelzőjének cseréjért például akár 25 ezer forintot is elkérhetnek.
Melyik most a legjobb?
Nemrég a Business Insider összeállított egy toplistát arról, hogy melyek a legjobb okostelefonok a világon. Mutatjuk a lista legjobbjait.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


