17 °C Budapest

Hiába az áfacsökkentés: durván drágult a disznóhús

2017. január 14. 17:43

Az áfacsökkenés ellenére tavaly év végére nemcsak elolvadt a könnyítés hatása, a sertéshús egyenesen durva drágulásnak indult. A disznóhúsért ugyanis 15 százalékkal kértek többet 2016 novemberében, mint egy évvel korábban. Ezt persze valamennyire ellensúlyozza, hogy a gabona, zöldség és gyümölcs olcsóbb lett, illetve egy kiló csirkéhez is olcsóbban juthattunk, mint egy évvel korábban.

2016 novemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 11 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 5,1 százalékos növekedéséből tevődik össze. A tej felvásárlási ára július óta folyamatosan növekszik, miközben a baromfi felvásárlási ára folyamatosan csökken.

2016 novemberében 2015 novemberéhez képest:

  • A gabonafélék ára 15 százalékkal csökkent.
  • A gyümölcsök ára 6,5, a zöldségféléké 3,4, a burgonyáé 9,2 százalékkal csökkent.
  • Az élő állatok termelőiár-szintje 4,5, az állati termékeké 6,6 százalékkal emelkedett.
  • A tej felvásárlási ára július óta emelkedik, novemberben 87 forint/liter volt (ez 8 forinttal magasabb az októberi árnál).
  • A vágósertés ára 15 százalékkal nőtt.
  • A vágócsirke ára 7,6 százalékkal csökkent egy év alatt. (Októberhez képest 13 forinttal csökkent az ára kilogrammonként, így novemberben 241 forint/kilogramm volt.)

2016. január-novemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva:

  • A mezőgazdasági termelői árak 3,7 százalékkal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára 5,0, az élő állatok és állati termékeké 1,5 százalékkal csökkent.
  • A zöldségfélék ára 2,5, a gyümölcsöké 4,1 százalékkal csökkent. Az alma ára 11 százalékkal visszaesett, elsősorban az ipari alma árának drasztikus csökkenése miatt: 2015. január-novemberben még 35 forint/kilogramm, 2016 ugyanezen időszakában már csak 19 forint/kilogramm volt.
  • A vágósertés ára 3,2 százalékkal nőtt.
  • A tej árának az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedése nem tudta kompenzálni az év eleji mérséklődést, így az 7,7 százalékkal csökkent.
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?