Kovács Alfréd elmondása szerint valóban álmában született meg a torta ötlete, amit reggel papírra is vetett.
2D, 3D, 4DX, IMAX, VIP - bőven válogathatunk a mozik jegypénztárainál, amikor arról döntünk, milyen filmet szeretnénk nézni. Persze ezeknek a jegytípusoknak az ára is különböző, de vajon csak ez okozza a nagy különbségeket, vagy mozinként valóban eltérnek a jegyárak? A Pénzcentrum most lerántja a leplet a mendemondákról, és még néhány mozis érdekességről.
Manapság egyre többen gondolják azt, hogy egyes mozik között bizony nagy különbségek vannak a jegyárakat illetően. Annak érdekében, hogy ezt kiderítsük megkerestük az egyik legnagyobb mozihálozatot.
- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Buda Andrea, a Cinema City PR és marketing igazgatója.
Azt, hogy sokak szerint mozinként változnak a jegyárak, vélhetően az okozza, hogy rengeteg fajta jegytípus közül válogathatunk - ráadásul többféle kedvezményt is kaphatunk. (Azt azért hozzá kell tenni, hogy korábban a Mammutban valóban drágábbak voltak a jegyek.)
Mennyi az annyi?
Az árak az elmúlt években folyamatosan emelkedtek, Buda Andrea elmondása szerint ez a növekedés azonban csak az inflációhoz köthető. Hiszen az elmúlt pár évben nem igazán volt infláció, de az azt megelőző időszakban sokkal magasabb volt az infláció mértéke, mint a jegyárak emelkedése.
Nézzünk néhány aktuális példát a fővárosi jegyárak közül:
- A hagyományos előadásokra a felnőtt jegy 1 720 forint
- Míg a 3D-s jegy 1 890, szemüveggel együtt már 2 120 forint
- Diák-, gyerek -, nyugdíjas-, pedagógus-, fogyatékkal élő jegy 1 280 forintba kerül
- 3D-ben ugyanez 1 460, szemüveggel pedig 1 690 forint
- A 2 gyerek+2 felnőtt részére a családi jegy 4 800 forint
- A kedvezményes szerdai jegy 1 280 forint
- Az VIP előadásokra pedig a jegyek már 4 140 forintba kerülnek.
A mozihálózatnál a legolcsóbb jegyek közé egyébként a diákjegyek tartoznak, amelyekre hétköznaponként a kapcsolat kártyás kedvezmény is érvényesíthető (15 százalék),
Mozi = popcoron
Az jól látszik, bármilyen előadásra megyünk, egy ezres alatt nem úszhatjuk meg jegyvásárlást. Ráadásul közel minden második ember a büfében is vásárol valamit, amikor mozizni megy.
A büfében az abszolút kedvenc még mindig a popcorn, de évről évre jön fel a nachos a népszerűségi versenyben, és sokan vásárolnak manapság válogatós gumicukrot is a mozi büfékben. De nagyon divatosnak számítanak a tematikus menük is, amelyeket filmes műanyagpohárban egy figurával együtt vásárolhatunk meg - ezeket sok felnőtt is gyűjti - tette hozzá Buda Andrea.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Melyik film volt idén a legnagyobb durranás?
A mozikban általában év végén és a jó idő ellenére nyáron van a legnagyobb forgalom, ami persze azzal is magyarázható, hogy több sikerfilm is ezekben az időszakokban kerül a mozikba. November 30-ig a Cinema City toplistáját - A kis kedvencek titkos élete, a Deadpool, és a Star Wars 7 vezette (sokan ugyanis csak 2016 januárjában nézték meg a filmet). Ez a sorrend azonban szinte biztosan változni fog, hiszen csak decemberben került a mozikba a:
- Zsivány egyes
- a Kaliforniai álom,
- az Assassin's creed,
- és a Vaiana.
A legnépszerűbb (és annak várt filmek) egyébként jól mutatják a magyarok moziba járási szokásait. A legtöbben még mindig a vígjátékokat keresik a mozikban, de sokan ülnek be animációs mesére és a Marvel-univerzumban játszódó akciófilmekre is.
- tudta meg a Pénzcentrum Buda Andreától.
Bár alapvetően megfigyelhető egy trend, miszerint egyre többet járunk mozizni, de jövőre újabb rekord dőlhet meg, hiszen rengeteg nagy film érkezik majd 2017-ben. Erre nézzünk néhány példát.
Milyen filmek jönnek 2017-ben?
- A Nagy Fal
- A galaxis őrzői vol 2.
- Gru 3
- A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja
- Halálos iramban 8
- A szépség és a szörnyeteg
- Transformers: az utolsó lovag
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


