Az állatok sem maradtak karácsonyi ajándék nélkül: különleges ünnepi lakomát tartottak a debreceni állatkertben. Idén a parányi gibbonbébi vitte idén a show-t!
Sokan igen nagy költségekbe verik magukat a nagy karácsonyi felhajtás miatt, míg mások sokkal szerényebb ünnepléssel is beérik. Rékasi Károly elmondta, náluk milyen lesz az idei karácsony.
Nem csak egészségileg, de anyagilag is padlóra került Rékasi Károly a motorbalesete miatt. A színész elmondása szerint náluk nem az ajándékozásról szól a karácsony.
- mondta a Best Magazinnak Rékasi Károly, akivel nemcsak szerelme, Pikali Gerda, de Détár Enikővel közös gyerekei is együtt ünnepelnek majd.
Egyre kevesebben vesznek ajándékot
Sokan hasonlóan gondolkodnak, mint a színész és családja, és az ünnep legfőbb értékének nem az ajándékozást gondolják. A magyarok karácsonyi vásárlási szokásai az elmúlt években jelentős változáson mentek keresztül. Mindkét tábor jelentősen növekedett, és ezáltal a szakadék is közöttük: egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy ajándékokat vegyenek szeretteiknek, de a pénzszórás is gyakoribb.
Sokaknak egész egyszerűen nem telik rá. Ugyan vannak olyanok, akik saját maguk készítenek ajándékot (22 százalék), a nagy többség azonban inkább megvásárolja azt (71 százalék).
ami alig két év alatt 30 százalékos emelkedést jelent. A helyzet azonban nem annyira rózsás, mint ahogy ez elsőre látszik, a társadalomban ugyanis erőteljes kettészakadás figyelhető meg ebből a szempontból. Míg két éve 11 százalék nem vett ajándékot, addig mára ez megduplázódott, a többségük pedig azért nem vásárol ajándékot, mert nincs miből.
A szegények számának növekedése mellett viszont a gazdagok száma is jelentősen nőtt (közel kétszer annyian költenek 100 ezer feletti összeget ajándékra), míg a klasszikus értelemben vehető középosztály jelentősen csökkent. A 10 és 50 ezer forint között költekezők aránya 58-ról 50 százalékra esett vissza. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy egyre nagyobbra nőnek a szegények és a gazdagok közötti különbségek, legalábbis a karácsonyi vásárlási szokások ezt támasztják alá.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sokan hitelhez nyúlnak
Az a tábor is elég nagy, akiknek ugyan nem tudnak nagyobb összeget az ünnepre fordítani, mégis szeretnének költekezni. A karácsonyi időszakban sokan igényelnek kis összegű fogyasztási hitelt (pl. áruhitel, személyi kölcsön, hitelkártya) az ünnepi költségek fedezésére. Alapvető fontosságú, hogy a fogyasztók a szerződés aláírása előtt körültekintően tájékozódjanak a hitelek jellemzőiről és feltételeiről.
Érdemes megfontolni, hogy tényleg szükség van-e a hitelfelvételre (vagy a beszerzések pl. családi kölcsönből is megoldhatók), és ha igen, melyik hitelfajta a legkedvezőbb. A fogyasztási hitelek törlesztése évekig is elnyúlhat, a nem teljesítés pedig akár vagyontárgyak elvesztéséhez is vezethet.
Át nem gondolt, erőn felüli hitelből történő vásárlás után is jogszabályi lehetőség van arra, hogy - ha a hitel folyósítása még nem történt meg - az ügyfél a szerződéskötés utáni 14 napon belül indoklás nélkül elálljon a hitelszerződéstől.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








