16 °C Budapest

Egyre többet vásárolunk: mire költünk a legtöbbet?

MTI
2016. április 25. 20:30

Az előzetesen közöltnél is nagyobb lendületet vett a kiskereskedelmi forgalom februárban, az egy évvel korábbihoz képest 6,7 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 6,6 százalékkal nőtt a forgalom - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.


Az április elején kiadott első becslés szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 6,5, a naptárhatással kiigazított adat szerint 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a januári szerény 1,7 és 2,2 százalékos emelkedés után.

Az élelmiszerforgalom volumene 4,9, a nem élelmiszer jellegű termékek értékesítése 8,0, az üzemanyag eladások 9,1 százalékkal haladták meg februárban az egy évvel korábbiakat. A nagyobb növekedési adat abból ered, hogy az első becslésében a nem élelmiszer jellegű termékek forgalmára 7,5 százalékos növekedést jelzett a KSH.

Az élelmiszer-kiskereskedelem 78 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,2, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 7,2 százalékkal nőtt.

A nem élelmiszer-kiskereskedelemben 14,4 százalékkal nőttek az eladások a textil-, ruházati és lábbeli-, 11,5 százalékkal a használtcikk, 12,4 százalékkal a bútor-, műszakicikk-, 7,2 százalékkal a számítástechnika-, egyéb iparcikk-, illetve 5,3 százalékkal a gyógyszer-, gyógyászatitermék- és illatszerüzletekben. Csökkent 10,3 százalékkal a forgalom volumene az iparcikk jellegű vegyes üzletekben.

Az árucikkek széles körére kiterjedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 19,7 százalékkal emelkedett februárban, ezzel folytatódott az évek óta tartó bővülés.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 9,5 százalékkal nőttek. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 648 milliárd forint volt februárban. Az országos kiskereskedelmi forgalom 50 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 35 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 15 százaléka az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott. Január-februárban a forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 4,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerint a rekordméretű foglalkoztatásnak, a személyi jövedelemadó (szja) egy százalékpontos csökkentésének, illetve az alacsony inflációnak is köszönhető, hogy februárban 6,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év hasonló időszakához képest. A helyettes államtitkár kiemelte, az élelmiszerek, a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok forgalma egyaránt nőtt.

Marczinkó Zoltán kifejtette, nem attól függ az emberek vásárlási kedve, hogy nyitva vannak-e az üzletek vasárnap, hanem attól, hogy mennyi pénzt visznek haza.
A helyettes államtitkár szerint az év egészében növeli a forgalmat a foglalkoztatottság magas szintje, az szja-csökkentés és az alacsony infláció, ugyanakkor az online pénztárgépek fehérítő hatása már kisebb lesz. Emiatt Marczinkó Zoltán mérsékeltebb növekedésre számít idén, mint 2015-ben.

Az idén a kiskereskedelmi forgalom további növekedése várható, amelyet a devizahitelek rendezésén túl egyrészt a tovább emelkedő reáljövedelmek és a rekordmértékű foglalkoztatás, másrészt olyan kormányzati intézkedések is támogatnak, mint például a kétgyermekes családok adókedvezményének megemelése, egyes állami közszolgáltatások díjának és bizonyos illetékeknek a mérséklése vagy eltörlése, a sertés tőkehús általános forgalmi adójának 27-ről 5 százalékra csökkentése, valamint a személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkentése - hangsúlyozta az NGM.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?