Ezek a legjobb pálinkák most Magyarországon - itt a lista!

Pénzcentrum
2016. február 10. 18:02

Az ország kereskedelmi főzdéi idén is elkészítették közös pálinkaházasításukat, amelybe az ÉV PÁLINKÁJA 2016 versenyen kiválasztott tíz legjobb birspálinka kerül.

Lezárult a pálinkafőző szakma szimbolikus összefogását jelképező ÉV PÁLINKÁJA 2016 verseny. A zsűri döntése alapján ezúttal a

  • Márton és Lányai,
  • a Zimek, a Nobilis,
  • a Cruxx, a Békés,
  • a Gyulai, a Csalló,
  • a Schiszler,
  • a Tokaj Spirit,
  • és a Spiritus Primus pálinkafőzdék tételei kerülnek az ÉV PÁLINKÁJÁBA.

A versenyen a tételek kiválasztása a nemzetközi szabványoknak megfelelő húsz pontos rendszerben történt. A szakértők vakkóstolás során választották ki a házasítás gerincét adó párlatot, majd a többi tétel hozzáadásával díszítették. A pályázatra januárig lehetett jelentkezni és mintákat beküldeni. A kész termék több hónapos pihenés után sorszámozott díszüvegben kerül kereskedelmi forgalomba.

Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az ÉV PÁLINKÁJÁT, igazodva a Budapesti Pálinkafesztivál gyümölcs tematikájához. A cél az adott év gyümölcsének és a belőle készülő pálinkák sokszínűségének bemutatása. Magyarországon négy birsfajta közismert, a legelterjedtebbek a Bereczki és a Konstantinápolyi.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?