23 °C Budapest

Kamuzott a KDNP? Mégsem lesz vasárnapi zárva tartás?

2014. november 6. 17:10

Csak kapkodjuk a fejünket a mai bejelentések kapcsán: hiába nyilatkozta a délután folyamán ugyanis Harrach Péter, hogy a kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza, az NGM friss tájékoztatása szerint erről szó sincs.

Friss! A kormányfő támogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, és ez a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője számára "elegendő". Ezt Harrach Péter nyilatkozta csütörtök este az MTI-nek.

Mégsem döntött a kormány a boltok vasárnapi zárva tartásáról. Az NGM friss tájékoztatása ugyanis ellentmondásban van a KDNP bejelentésével:

A kormány tárgyalt a KDNP javaslatáról, de döntés csak azután születhet, miután meghallgatták a boltosok és a szakszervezetek véleményét is

- reagálta az NGM arra, mi az álláspontja a kabinetnek a vasárnapi zárva tartásról.

>>>A lépés esetleges hatásairól itt írtunk!<<<

Mindez összhangban van egyébként azzal is, hogy kedden Orbán Viktor is még arról beszélt, hogy a kérdéskört szeretné alaposan körüljárni, mielőtt dönt a kabinet:

Lesz egy kereskedelempolitikai előterjesztés, amikor meghallgatják a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat, döntést ezt követően hoznak

- fogalmazott a miniszterelnök.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy azonban biztos, a parlament.hu tanúsága szerint a javaslatot a KDNP vezetése a mai nap folyamán valóban benyújtotta; a javaslat november 6-ai dátummal meg is jelent a folyamatban levő törvényjavaslatok adattárában.

Címlapképünk forrása: fidesz.hu

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?