Az új szolgáltatással az Amazon közvetlenül felveszi a versenyt a Temu és Shein olcsó termékeket kínáló platformjaival.
Az új benzinkutak mellett a pontgyűjtő kártya az Auchan idei nagy dobása. A Corások átvihetik a pontjaikat.
Az Auchan Magyarország éves bruttó forgalma 2013-ban elérte a 324 milliárd forintot - az előző évhez viszonyítva ez 8 százalékos fejlődést jelent. A fejlődés a nem-élelmiszer termékeknél és az üzemanyag-szegmensben a legnagyobb. A számok azt mutatják, hogy a 2012-ben beolvasztott Cora áruházak is felzárkóztak a forgalom és a vásárlószám tekintetében.
Az Auchan egyébként újabb benzinkutakat nyit Magyarországon, így kettő kivételével mindegyik áruháznál tankolhatnak a vásárlók- mondta el egy csütörtöki sajtótájékoztatón Dominique Ducoux, az áruházlánc vezérigazgatója.
A vezérigazgató a Pénzcentrum kérésére elmondta:
- új hipermarketekben is gondolkoznak, így elképzelhető, hogy a Liszt Ferenc repülőtérnél, illetve Pécsett épülnek ilyenek (ezekre még a plázastop előtt megkapták az engedélyeket)
- lesznek kisebb alapterületű (belvárosi) áruházak, de egyelőre nem tudni, hogy ezek milyen formában és mikor indulhatnak
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- a netes vásárlás bevezetése továbbra is tervben van - hosszú ideje dolgoznak ezen az Auchannál.
Az áruházlánc az idei évben vásárlói "Bizalom"kártyát is bevezet - a hűségprogrammal kedvezményeket is kaphatnak a vásárlók. A kártya nem fizetésre, hanem pontgyűjtésre használható. Az áruházláncnak egyébként részben eddig is volt hűségkártyája, hiszen a korábbi Cora-kártyákat nem vonták ki a forgalomból (a Cora-kártyások átvihetik pontjaikat az új rendszerbe).
A pontgyűjtő rendszer lényege, hogy egyes termékek megvásárlása után pontokat kapnak a vevők, ezt pedig gyakorlatilag levásárolhatják (10 pont = 5 forint) értékben.
A lánc hosszú távú tervei között szerepel a megváltozott munkaképességű dolgozók létszámának növelése: 2018-ra ezer ilyen munkavállalót terveznek alkalmazni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


