Hiába lassult az infláció, egyes termékek ára még mindig őrült tempóban emelkedik.
A következő években Magyarországon is megjelenhet egy új bankkártya-típus, egyben egy újfajta fizetési eszköz is: a prepaid, azaz az előrefizetett "feltöltős" bankkártyák. Az egyik legnagyobb fizetéstechnológiai világcég, a MasterCard felmérése szerint a magyar fogyasztók kimondottan nyitottak az új technológiára, amely széles körben felhasználható.
Néhány éven belül Magyarországon is bevált fizetési eszköz lehet az előrefizetett (bank)kártya - vélik a MasterCard szakértői. A fizetéstechnológiai cégnél úgy látják, számos előnye lehet egy ilyen eszköznek:
- nem lehet vele túlköltekezni
- nagy biztonságot ad (például ha ellopják, maximum csak annyi pénzt vesztünk, amennyi a kártyán van)
- segíti a takarékoskodást
- tudatosabb pénzügyi tervezést tesz lehetővé
- nem szükséges hozzá bankszámla
De mire is használhatunk egy ilyen kártyát, mire használják más országokban?
- kimondottan alkalmas netes vásárlásokra
- fel lehet rá tölteni szociális juttatásokat, segélyeket
- cafeteria-kártyaként is működik
- zsebpénz-bankkártyának is tökéletes
- a megtakarításainkat is tarthatjuk rajta
- tömegközlekedési jegynek, belépőnek (például fürdőkbe), fesztiválkártyának is használható
Más európai országokkal ellentétben Magyarországon még gyerekcipőben
járnak a feltöltős kártyák - szakértők szerint leginkább a jogszabályi
környezeten kellene változtatni, egyszerűsíteni. Néhány helyen azért
találkozhatunk prepaid kártáykkal: tipikusan ilyenek a fesztiválkártyák,
vagy nagyobb áruházláncok ajándékkártyái (ezeket azonban csak
meghatározott környezetben - fesztiválon, adott boltban - használhatjuk,
de a cél az, hogy a jelenlegi betéti-vagy hitelkártyákhoz hasonló
felhasználási körben működő prepaid kártyáink legyenek).
Nemzetközi tapasztalatok alapján ilyen kártyát kiadhatnak bankok, a posta, önkormányzatok, vagy akár maga az állam is - mondta el a Pénzcentrumnak Carlo Enrico, a MasterCard özép-európai regionális igazgatója. Az előrefizetett kártyák pedig a bankoktól idegenkedőket - például nyugdíjasokat - is az elektronikus fizetések használatára ösztönözhetnek.
A szakember egy friss, az előrefizetett kártyákra vonatkozó felmérés kapcsán azt is hozzátette, hogy Magyarországon kifejezetten nagy a nyitottság az ilyen fizetési eszközök iránt, különösen a nők használnák szívesen.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ron Hynes, a prepaid kártyákért felelős globális igazgató a Pénzcentrumnak elmondta, világszerte csak néhány országról mondható el, hogy a lakosság nagy arányban használja az előretöltött kártyákat, vannak ebben fejlődő államok, és vannak olyanok is, ahol gyakorlatilag egyáltalán nincs jelen ez a fajta fizetési megoldás. Bár Magyarország ez utóbbiak közé tartozik, a szakember szerint ez a helyzet viszonylag gyorsan változhat, így már
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


