Az alkoholmentes szegmens, ami az alkoholmentes lagereket és radlereket is tartalmazza, az elmúlt 10 évben jelentős növekedést mutatott.
Világszerte a nyári és a karácsonyi időszak számít a mozik csúcsszezonjának. Iskolaszünet, a termekben elviselhetőbb időjárás, sok szabadidővel rendelkező családok, gyerekek - nagyjából ezek azok az okok, amiért ilyenkor hozzák ki legnagyobb, legdrágább filmjeiket - a blockbustereket - a stúdiók.
2014 nyarának 5 legnézettebb filmje a magyar mozikban:
Az Így neveld a sárkányodat 2-t 400 ezernél is többen látták a nyáron, a Transformers 4. része is a 300 ezres nézőszámhoz közelít. Az igazán nagy durranásnak számító sorozatokra, mint a Harry Potter-széria egy-egy részére, vagy a Jégkorszak-, Shrek-filmekre ugyanakkor 750 ezer néző is jegyet vált Magyarországon - mondta el a Pénzcentrumnak Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója.
Az első helyezetten sem kell különösebben csodálkoznunk: az animációs filmek általában nagyon nézettek, a családtagok együtt mennek el a moziba, a második rész pedig az első sikerére épít - azaz nem érheti meglepetés sem a szülőt, sem a gyereket.
Az ötödik helyezett, Scarlett Johansson-film, a Lucy ugyanakkor pozitív meglepetés volt az országosan elért eddigi 173 ezer nézőjével, sőt, Stallone Feláldozhatók-ja is nagyon jó eredményt ért el nyitó hétvégéjén az összes magyar moziban, több mint 42 ezer nézővel - ráadásul úgy, hogy a premier előtt egy hónappal már le lehetett tölteni az internetes torrent-oldalakról.
A június és július, hasonlóan az amerikai trendekhez, gyengébb volt, mint tavaly (egyes vélemények szerint túl későn, csak augusztusban érkezett a nyár csúcsfilmje, a Galaxis őrzői - a szerk.). Viszont augusztus hónapban 11 százalékkal több nézőt fogadott a hálózat, mint 2013 ugyanazon hónapjában.
Hiába van jó magyar film
Magyarországon egyébként a vígjátékok arányosan mindig jobban teljesítenek, mint a környező országokban. Viszont máshol (akár Franciaországban, de Lengyel- vagy Csehországban is) a helyi gyártású filmeknek sokkal nagyobb a közönsége. Egy olyan film, mint például a Fehér isten, ami komoly nemzetközi fesztivál-eredményt ért el, vagy az Oscar-nevezés miatt került a figyelem középpontjába a médiában, sokkal nagyobb nézőszámot produkálna máshol, még akkor is, ha nem egy vígjátékról van szó - tette hozzá Buda Andrea.
A nyár egyik nemzetközi filmsikere volt a Majmok bolygója - Forradalom. A filmet meglepő kritikai siker fogadta, a nézők világszerte kedvelték. Magyarországon azonban üzleti okokból nem mutatta be a piac legnagyobb szereplőjének számító, 170-nél is több termet üzemeltető Cinema City. Mint megtudtuk, sok nézői támadást kaptak emiatt, és - természetesen - bevételt is vesztettek.
A következő hónapokra előrevetítve nagy várakozás övezi a Sötét lovag-trilógia rendezője, Christopher Nolan új filmjét, a Csillagok között-et. De sokan várják az Éhezők viadala vagy a Hobbit új részét is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nagy rajzfilm-sláger a Madagaszkár pingvinjei lehet, a vígjátékok közül a Förtelmes főnökök második része hozhat magas nézettséget. A magyar filmek közül az Ónodi Eszter, Törőcsik mari főszereplésével készült Swing bemutatásához fűznek reményeket a mozik.
A galaxis őrzői és a Tini nindzsa teknőcök augusztusi kiugró kasszasikerei ellenére Hollywood gyönge nyarat zárt: a mozikasszák bevétele nyolcéves mélypontra esett vissza.
A variety.com elemzése szerint az előző év hasonló időszakához képest 15 százalékkal csökkent a mozijegyek eladása. Az online magazin által közölt grafikon 2013 nyarán 4600 millió dolláros bevételt mutat, míg az idei nyár bevételét 3800 és 4000 millió dollár között jelzi. Sokan bíznak azonban abban, hogy a következő két évben - az olyan filmeknek köszönhetően, mint az új James Bond-kaland, a Star Wars és a Bosszúállók folytatása - ismét felszálló ágba kerül majd a filmipar.
(MTI)
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








