Az árréskorlát a zöldségek és gyümölcsök közül többek között a lédig paradicsomra, hagymára, uborkára, szárazbabra, sárgarépára és különböző paprikafajtákra vonatkozik.
A borzongatás nagymestere gondolt egyet és rajongók tömegeinek legnagyobb örömére elkészítette a kultikussá vált Ragyogás folytatását, amiből az olvasók megtudják mi lett a kis Danny Torrance-szal és ismét átélhetik azt a lidérces atmoszférát, amit a Ragyogás óta hanyagoliuk kellett. Ráadásul duplázik is a mester és még egy másik könyvével is találkozhatunk a TOP 50-ben, azonban az első helyről neki sem sikerült leszorítani a Csillagainkban a hiba című regényt.
Nem véletlen, hogy a nemzetközi siker és a több mint egymillió eladott példány után a Bookline júliusi eladási listáján is az élre tört John Green, Csillagainkban a hiba című regénye, amely két halálos beteg kamasz szerelméről szól. Egy kiskamaszokra hangszerelt love story rengeteg buktatót rejt magában, nagyon könnyen fordulhat például a giccs világába, de Green regényében nem ez történik, sőt az író a választott műfaj gyakorlatilag összes csapdáját könnyed mozdulatokkal kerüli ki, aminek köszönhetően egy igazi "nem lehet letenni" könyvet ad olvasói kezébe. A Csillagainkban a hiba mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen olvasmány.
Bogyó és Babóca népszerűsége húsz megjelent kötet után sem kopik, legújabb foglalkoztatókönyvük a második helyig tornázta fel magát. Bartos Erika szerzeményében nem csak tizenkét új mese található a csigafiúról és katicalányról, de számtalan különböző feladat is helyet kapott: lehet színezni, számolgatni, fejtörőket megoldani. A borzongató történetek szerelmesei egyből lecsaptak a horror koronázatlan királyának új könyvére, az Álom Doktorra, ami nem is meglepő, hiszen Stephen King legújabb regénye a zseniális Ragyogás folytatása! A kis Danny Torrance a Panoráma szállóban töltött, rettegéssel teli tél után felcseperedett, alkoholista lett, majd leszokott a piáról. Egy New Hampshire-i hospice-házban dolgozik ápolóként, ahol különleges képessége jóvoltából megkönnyíti a haldoklók szenvedéseit. Az intézetben Dant Álom doktorként kezdik emlegetni. Ebben az egyszerre izgalmas és maradandó olvasmányban a Ragyogás atmoszférája lélegzetelállítóan elevenedik meg, visszatérnek a régóta kísértő szellemek is - a lidérces borzongás garantált.

Stephen Kingnek nem ez az egyetlen könyve a listán, a Joyland (9.) a múlt hónaphoz képest két hellyel kúszott feljebb. A kísértethistória és a romantikus fejlődésregény egyéni ötvözetével az író rajongóinak is meglepetést okozott, de az izgalmas cselekménnyel, és a remek jellemábrázolással, valamint a vurstlis világ sajátos nyelvének megidézésével elnyerte olvasói tetszését. A korábbi hónap dobogósai továbbra is kelendőek maradtak, Vavyan Fable Hol volt, hol nem volt (7.) című regénye még mindig előkelő helyen található, Lévai Balázs Lovasi-könyve (4.) pedig éppen csak hogy lecsúszott az ehavi dobogóról.

Az e-könyveknél Fejős Évának és M. C. Beatonnak sikerült megduplázni a jelenlétét az első tízben, előbbi a Mert nekünk szeretnünk kell egymást (4.) és az Éjszaka Bangkokban (5.) című alkotásaival került be, utóbbi pedig a Hamish Macbeth és a gyilkos vakáció (2.) és az Agatha Raisin és a kísértetházzal (10.) képviseltetnie magát. Az első helyre Emma Chase debütáló regénye, a Behálózva került, ami talán azért sem meglepő, mert kellő nemzetközi hírverés előzte meg jöttét, ugyanis 2013-ban az írónő megnyerte a Goodreads elsőregényes írók kategóriájának első díját. Érdekesség, hogy J. Kenner Bűvös Rabság (9.) című könyve is felkerült a listára, ugyanis erre még csak előrendeléseket lehettet leadni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Gigateszten 11 márka 24 fagyasztója: ezek a legjobbak a piacon 2025-ben, nem lehet velük mellényúlni
Egy különálló fagyasztó nemcsak a szezonon kívüli gyümölcsök és zöldségek tárolására jó: igazi ételmentő eszköz,
-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


