Augusztus 2-án a Lidl Magyarország egy meglepetésekkel teli kampány keretében mutatta be legújabb divatikonját.
Összesen 93 tonna élelmiszert foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei Törökbálinton egy ipari parkban.
A közlemény szerint a kiemelt ügyek igazgatóságának akciócsoportja április 12-én a helyszínen egy Romániába indítandó kamiont állított meg, amelyben 18 tonna felengedett, eredetileg fagyasztott sertésbelsőség - máj és tüdő - volt. A teherjárművet feltartóztatták, az árut lefoglalták.
A hűtőraktárak átvizsgálásakor kiderült, hogy az áramot a bérbeadó már napokkal korábban kikapcsolta. Mivel az előírt mínusz 18 fokot nem tudták biztosítani, ezért az összes áru felengedett. A bérlő a szabálytalan tárolás ellenére kísérelte meg a termék értékesítését.
A termékek között nagy mennyiségben volt csirkeláb, sertéstermék, fagyasztott készétel, panírozott étel és torta.
A hivatal a termékek azonnali megsemmisítéséről döntött, a 93 tonnányi áru elszállítása több napot vett igénybe - írta a Nébih.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


