Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerint a minisztérium megkezdte a törvényi előkészítését annak, hogy 18 éven aluliaknak ne lehessen eladni energiaitalt - írja a dehir.hu. A miniszter Baráth Zsolt jobbikos képviselő kérdésére válaszolva hozzátette, hogy a tavaly bevezetett népegészségügyi termékadó (közismert nevén chipsadó) is azt a célt szolgálja, hogy a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, például a jelentős koffeintartalmú, illetve metil-xantint és taurint tartalmazó energiaitalok fogyasztását visszaszorítsák.
Szakorvosok szerint az energiaitalok rendszer és túlzott fogyasztása hosszú távon cukorbetegség kialakulásához, kiszáradáshoz, vesebajokhoz, szívritmuszavarokhoz vezet, alkohollal vagy gyógyszerrel kombinálva pedig halált is okozhat. A dehir idézi dr. Zacher Gábor toxikológust, aki szerint a fiatalok mit sem törődnek az energiaitalok káros hatásaival, pedig a kimerültség, hányás, remegés, szívritmuszavar, magas vérnyomás és anyagcsere problémák már néhány hét rendszeres fogyasztás után jelentkezhetnek, nem kell éveket várni a negatív hatások megjelenésére.
Az ÁNTSZ legfrissebb összesítése szerint tavaly november 1-je és december 31-e között 123 embernél idézett elő rosszullétet, illetve kellemetlen testi tüneteket az energiaitalok fogyasztása, többségük 18 évesnél fiatalabb volt, negyedük még a 15-öt sem töltötte be.
A népegészségügyi termékadót 2011 szeptember 1-től kell fizetni a gyártóknak az üdítőitalok, energiaitalok, előrecsomagolt édességek, a sós snackek és ételízesítők után. A chipsadóként ismert új adóval az volt a kormány célja, hogy minél kevesebb egészségtelen élelmiszert fogyasszon a társadalom, de a lassú növekedés miatt bajban lévő költségvetésnek sem jött rosszul.
A kormány 2011-re ötmilliárdos bevételt irányzott elő, a 2012-es költségvetés pedig húszmilliárdos chipsadó-bevétellel számolt. A 2011-es nyomtatványcsomagokon bevallott összegek alapján a terv majdnem teljesült, 4,6 milliárd forint jött össze.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Áprilisig azonban a gyártók csak 5,8 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe ezen a címen, ezt figyelembe véve nem biztos, hogy teljesül a népegészségügyi termékadó 2012-es előirányzata is. Bár a chipsadóval terhelt termékkör 2012-től kibővült (bekerült a cukrozott kakaópor, az ízesített sör, az alkoholos üdítő és a szörp), illetve egyes adótételek emelkedtek, a teljes bevétel csökkent.
A törvény szerint üdítőitalok után akkor kell adót fizetni, ha 25 százaléknál kisebb a gyümölcstartalmuk és deciliterenként 8 grammnál több cukrot tartalmaznak, energiaitalok után pedig akkor, ha több mint 10 milligramm koffein van egy deciliterben. Az új adót sokan kritizálták, például azért, mert az energiaitalokat nem a korábban etalonnak számító Red Bull betiltását is eredményező taurintartalom, hanem a koffein miatt adóztatják - noha az évezredek óta fogyasztott koffein hatásai jóval ismertebbek, ráadásul egyre inkább jó antioxidánsként tekintenek rá.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


