Csúcsnyeremény a magyar lottón! Ma sorsolnak

2011. július 20. 11:02

Rekordnyeremény van ezen a héten a Skandináv lottón: a mai sorsoláson egy szerencsés nyertes 680 millió forintot nyerhet. A telitalálat esélye ráadásul jóval nagyobb, mint az Ötöslottó vagy a Hatoslottó esetében.

A Skandináv lottón legutóbb a 15. héten, április 13-án született telitalálat, a nyeremény ekkor 37 481 840 Ft volt. A főnyeremény halmozódása azóta, vagyis immár tizennegyedik hete tart. Mind az eltelt idő, mind a nyeremény nagysága példa nélküli: az eddigi leghosszabb halmozódás ugyanis 13 héten át tartott (erre két alkalommal volt példa: 2007-ben és 2010-ben), az eddigi rekordnyeremény pedig több mint félmilliárd, egészen pontosan 541 357 129 forint volt (2007-ben nyerték meg) - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Szerencsejáték Zrt. Ezen a héten a főnyeremény összege 680 millió forint.

A nyeremények az I. nyerőosztályban (telitalálat) 1 évig halmozódhatnak a Skandináv lottón - hasonlóan a többi lottójátékhoz. Tekintettel arra, hogy legutóbb 13 héttel, azaz 1/4 évvel ezelőtt volt telitalálat, nagyjából további 3/4 évig tarthat a halmozódás a játék hatályos Részvételi Szabályzata szerint. A főnyeremény végösszegének nincs előre meghatározott, maximált felső határa, a végösszeg a játékosok - a halmozódás befejeződéséig tanúsított - érdeklődésének függvénye. A halmozódás során a részvételi díjak összegéből az I. nyerőosztályra jutó nyereményhányad illeti majd meg a nyertes játékost, vagy több telitalálatos nyertes esetén ez az összeg kerül felosztásra közöttük.

A Skandináv lottó egyik jellegzetessége az ikersorsolás: szerdánként géppel és kézzel is húznak 7-7 nyerőszámot, egy-egy ikersorsoláson így nagyon kedvezőek a telitalálat esélyei.

Sokan rámozdulnak a hatalmas nyereményre

A lottójátékok közül a legfiatalabb a Skandináv lottó, 1999-ben vezették be. A játék főként a fiatal felnőtt korosztály körében népszerű. Általában 1,2 millió szelvényt adnak fel egy héten, ez a szám a halmozódás idején akár meg is duplázódhat: jelenleg közel 2,5 millió szelvényt érkezik be egy héten. (Összehasonlításként: az Ötöslottóból átlagosan körülbelül 3,5 millió alapjátékot adnak fel hetente, Hatoslottóból átlagosan 2 milliót.)

 

Egy kis Skandináv történelem

A magyar szerencsejátékok történetében gyakran volt hétközi lottó. Az 5/90-es Lottó keddi Telelottó sorsolásaira gyakran öt milliónál is több szelvény érkezett. Még az öthetes játékok megjelenése előtt azokban a hónapokban, amikor csak négy pénteki sorsolásra volt mód, beiktattak egy keddi ötödiket is. (Az előfizetéses, havi lottók árai így lehettek azonosak minden hónapban.) A gépesítést követően, 1993-tól a heti mellett az öthetes struktúra honosodott meg, így az évi 60 sorsolás helyett ismét csak 52 maradt. A forgalom kiesés nem volt jó a szervezőnek, a játékosok pedig lassúbbnak találták a játék ritmusát. Folyamatosan napirenden volt a hétközi sorsolás rendszerének visszaállítása.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

1993-ban a skandináv államok felajánlották a részvételt a magyarok számára az ő hétközi, szerdai sorsolású lottójukban. A finnek, svédek, dánok, izlandiak, norvégok, később észtek közös játékához ugyan nem csatlakoztunk, de a közös szervezés és az így képezhető nagy nyereményalap gondolata több országban, többször is felmerült.

A skandináv országok többségében a magyarok által is kedvelt 7-es szám főszerepet kapott a lottóban. A svédek régebben 7/35-ös lottót játszottak, majd 7/39-re változtatták a paramétereket, de 2000-ben visszatértek a hagyományos, 7/35-ös változathoz.

A magyar szerencsejátékosoknak a skandináv jelző a biztonságot jelenthette, hisz a svéd-magyar szerencsejáték-kapcsolatok legjelentősebb fejezetét az EssNet cég írta, amely a világ legmegbízhatóbbnak mondott gépi hálózatát tervezte és gyártotta le a Szerencsejáték Rt. számára. Ezen már három lottójáték, a Kenó, a Totó, a Góltotó, a Joker, a Luxor és a Tippmix, azaz összesen kilenc játék fut.

Az új hétközi, szerdai lottó 1999. október 4-én Skandináv lottó néven jelent meg a magyar piacon. A hetente rendezett ikersorsoláson az 1-35-ig terjedő számkészletből 7-7 számot húznak ki. A 35 számból hetet lehet bejelölni, de ez a hét szám mindkét aznapi sorsoláson részt vesz. Az nyer, akinek az ikersorsolás bármelyikén legalább 4 találata van. A négy találat esélye ezen a dupla sorsoláson 1: 30, az öt találaté 1: 424, a hat találaté 1: 17 155. A telitalálat elérésének valószínűsége 1 : 3 362 260. Az Ötöslottónál a telitalálat esélye jóval kisebb, 1 : 43 949 268.

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 8. 19:33