A könyv idén is népszerű ajándék Felmérések szerint a könyv továbbra is az egyik legnépszerűbb karácsonyi ajándéknak számít. Az ünnepi piac slágertermékei a gyerekkönyvek, a szakácskönyvek és az albumok - idén azonban nem jellemző, hogy egy-egy slágerterméket keresnének a vevők.
Közép-Kelet-Európában éppúgy, mint Magyarországon az emberek háromnegyede legfeljebb 100 eurót (kb. 28 ezer forintot) tervez ajándékokra költeni az idei karácsonyi szezonban. Ellenben a felmérésben résztvevő európai országok többségében nagyobb összeget szánnak ajándékokra: 47 százalékuk kevesebb, mint 100 eurót, egynegyedük 100 és 250 euró közötti összeget, 28 százalékuk pedig 250 eurónál is többet tervez költeni - derül ki a GfK Csoport és a Wall Street Journal Europe 2010 őszi, reprezentatív felméréséből.

Messze a legnépszerűbb ajándék a ruházat és kiegészítők, minden második európai - köztük magyar - ezzel ajándékozza meg szeretteit. Európai szinten a második legkedveltebb ajándék a játék, ezt követik a könyvek, majd szorosan következnek a szépségápolási termékek. Élelmiszer, ital kevésbé szerepel az ajándékok között, mindösszesen a válaszadók 16 százaléka vásárol ilyen jellegű ajándékokat.
Magyarországon ettől eltérően alakul a preferencia sorrend. Szintén a ruházati cikkek a legnépszerűbbek, de második helyen a szépségápolási termékek szerepelnek, tízből négy honfitársunk vásárol ilyen cikket. A könyv szerepel a harmadik helyen, a játék a negyedik, és szintén az élelmiszerek, italok állnak az ötödik helyen.
Könyvön innen, könyvön túl
Az eddig beérkezett forgalmi adatok alapján jó idényre számít az egyik legnagyobb magyar internetes kereskedő, a Bookline.hu. "A válság itt is éreztette a hatását, ami nálunk nem azt jelenti, hogy csökken a forgalom, csak lassabban növekszünk" - nyilatkozta a Pénzcentrum.hu-nak Starcz Ákos vezérigazgató.
Elmondta: a tavalyi évtől eltérően idén kevés húzótermék, nagy példányszámú sikerkönyv jelent meg mint tavaly, ezért a forgalom nem koncentrálódik néhány meghatározott számú kiadványra, hanem általánosságban jól kell teljesíteni. A legnépszerűbb kategóriák között is persze vannak kiemeltek, mint a gyerekkönyvek, szakácskönyvek és a nagy formátumú albumok.
A Bookline Top50, Magyarország kiadófüggetlen könyvsikerlistájának novemberi összesítése is már az egyre fokozódó karácsonyi készülődést tükrözi. A megélénkülő könyvkiadásnak köszönhetően az első tíz között hét új könyv szerepel olyan népszerű szerzőktől, mint Csernus Imre (4. hely), Fejős Éva (3. hely), Leslie L. Lawrence (5. hely) vagy Varró Dániel (9. hely). A misztikus bestsellerek szintén jól teljesítenek, mint Rhonda Byrne Az erő (8. hely) és Salinger Richard Omyno (11. hely) című könyve. Frei Tamás A megmentő és Ken Follett A titánok bukása megőrizte helyét a dobogón, illetve Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek továbbra is megtalálható a TOP 10-ben. Az ötvenes lista legrégebbi szereplője Stieg Larsson A tetovált lány című regénye, ami 575 napja van a listán és még mindig a 20. helyen tartja magát a feltörekvők sorában.
A teljes toplistához kattints IDE!
A legkisebbeknek szóló mese- és gyermekkönyvek is egyre nagyobb számban képviseltetik magukat, így Varró Dániel (9. hely), valamint Imre Zsuzsánna és Péter Kinga (43. hely) mondókás könyve, Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozatának két kötete (26. és 50. hely) is toplistások között szerepel. A személyes elbeszélések és igaz történetek mindig nagy érdeklődést keltenek, főleg ha a média és közélet jól ismert szereplői élnek a műfaj adta lehetőségekkel. Novemberben jelent meg Bud Spencer önéletrajza (7. hely) Natascha Kampusch visszaemlékezése (24. hely) és Bárdos András Vágó Istvánról (19. hely) írt könyve, melyek azonnal bekerültek a TOP50-be, Moldova György tűzoltókról (41. hely) írt riportkönyve pedig már harmadik hónapja megtalálható benne.
Slágertermék a könyv mellett idén a táblagép, a Bookline-nál az iPad és a Samsung Galaxy Tab is egyaránt kapható, az elsők között kezdték el forgalmazni Magyarországon, ahogy az e-könyv olvasót is. Idén több ezerrel bővült a webáruház műszaki kínálata, így a már említett legújabb technológiát jelentő táblagépeken túl a kisháztartási gépek is nagy keresletnek örvendenek, ahogy például - a szintén kedvelt ajándéknak minősülő- Nespresso kávégépek is jól teljesítenek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A könyvön kívül népszerű most a drogéria és parfüméria kategória termékei. Starcz Ákos hozzátette: újdonság náluk hogy a Gerbeaud cukrászda desszertjeit és karácsonyi tortáit, valamint bejglit is házhoz viszik a könyvajándékok mellé.
Utolsó pillanatra is hagyható
Azoknak sem kell aggódniuk, akik az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást. A Bookline például még december 23-án is szállít házhoz, az ünnepig napi szinten indulnak újabb akciók, így még szinte bármi kedvező áron beszerezhető és meg is érkezik időben a fa alá; a házhozszállítás 10.000 forint felett díjmentes.
Az igazi last minute vásárlóknak sem kell aggódniuk, mert nekik találták ki az "expressz szolgáltatást", melynek lényege, hogy a megrendelést követően 180 percen belül kiszállítják az árut - amennyiben az megtalálható a raktárban.
Bookline TOP50: 50-26
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


