25 °C Budapest

Megszégyenítették egy árubemutatóval egybekötött autóbuszos túrán - indul a vizsgálat

2010. október 7. 14:02

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2010-ben is ellenőrzi az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenységet az elmúlt években beérkezett fogyasztói panaszok, kifogásolt szerződési feltételek, valamint az eddig lefolytatott vizsgálatok negatív tapasztalatai miatt - közölte a hatóság csütörtökön.

A hatósági vizsgálatok azt mutatják, hogy ezen a területen nagyon sok a visszaélés, és az utóbbi időben már nem csak az eladásra szánt termékekkel, az értékesítés törvényességi módjaival, hanem az alkalmazott viselkedési eljárásokkal is komoly problémák mutatkoznak.

Az ilyen típusú értékesítési formákban még mindig nagyon magas, 80 százalék feletti a kifogásolási arány. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az utazással egybekötött árubemutatók célközönsége a kiszolgáltatott idősebb korosztály, akik az agresszív kereskedelmi módszer ellen védtelenek - írja közleményében az NFH.

Az NFH célja kiszűrni azokat a cégeket, amelyek a hatályos jogszabályokat megsértve végzik az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenységüket. A hatóság tapasztalatai alapján úgy látja, hogy a problémák nagy része kiküszöbölhető, megakadályozható lenne, ha a vásárlók tisztában lennének az ilyen jellegű kereskedelem veszélyeivel, ismernék törvény adta jogaikat és élnének is azokkal.

A közleményben a hatóság utal egy Békés megyei esetre, ahol a sértett elmondása szerint megszégyenítették és megfélemlítették egy árubemutatóval egybekötött autóbuszos túrán, az ügyet fogyasztóvédők vizsgálják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?