12 °C Budapest

IKEA: három új áruház, több száz munkahely, villámgyors terjeszkedés Horvátországban

2010. július 27. 12:02

Horvát sajtóbeszámolók szerint a következő egy-két évben számos olyan kereskedelmi lánc veti meg a lábát, amely eddig még távol tartotta magát a horvát piactól. Az üzletnyitásokat legtöbben 2012-re, vagyis a tervezett európai uniós csatlakozás évére időzítik.

A Slobodna Dalmacija napilap beszámolója szerint 2012-ben Zágráb keleti felén nyitja meg első horvát áruházát az IKEA. A svéd lakberendezési áruház egy tervezett hatszintes bevásárlóközpontban szemelt ki magának 30 ezer négyzetmétert.

Igor Stefanac, a IKEA horvátországi szóvivője a lapnak azt is elmondta: várhatóan 250 embert foglalkoztatnak majd. Az első áruházzal pedig nem áll meg a fejlesztés, mert a tervek szerint Splitben és Fiuméban (Rijeka) terjeszkedik tovább a svéd lakberendezési cég.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Magyarországon is elérkezett az idő a harmadik IKEA áruház építésének előkészítésére. Az áruházlánc néhány hete úgy tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy jelen pillanatban is vizsgálják a lehetőségeket, több vidéki nagyváros és Budapest is szóba került az új áruház lehetséges helyszíneként. Egy ilyen beruházást azonban hosszú és sokirányú tervezési-előkészítési munka, valamint franchise-rendszerben működő vállalatként a nemzetközi IKEA menedzsment jóváhagyása előz meg.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Több új áruház is nyílik a horvát fővárosban


A magyar Trigránit kezében lévő, várhatóan októberben megnyíló zágrábi Arena Centar bevásárlóközpontban az amerikai Gap nyit üzletet, amely a brandhez tartozó Banana Republic, Old Navy, Piperlime és Athleta márkáit is elérhetővé teszi a vásárlóknak. A horvát Lider üzleti lap korábbi beszámolója szerint az amerikai lánc megjelenése azért is számít nagy lépésnek, mert Európában ma még csak Nagy-Britanniában, Írországban és Franciaországban van jelen a ruházati kiskereskedelem egyik legnagyobb világcége. Ugyancsak bejelentette már piacra lépését a ruháival Magyarországon évek óta jelenlévő svájci Charles Vögele és a francia sportáruház, a Decathlon.

A gyorskiszolgáló üzletek nemzetközi márkái sem sokáig várnak, az index.hr közlése szerint a Horvátországban is egyre gyarapodó bevásárlóközpontokban nyitja első horvát üzleteit a Burger King, a Pizza Hut, a Kentucky Fried Chicken és a Taco Bell, de a Starbucks is keresi már kávézóinak a helyet.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 28. 21:13