9 °C Budapest

Nem nyit új magyar IMAX-et a Cinema City

Pénzcentrum
2010. március 17. 08:32

Magyarországon nem tervez új projektet indítani a Cinema City mozi hálózat, mindössze két vidéki mozi felújítását tervezik 2010-ben - írja a Napi Gazdaság.

Moshe Greidinger, a Cinema City International vezérigazgatója a lapnak elmondta: a vállalat jó évet zárt: bevételei 18 százalékkal nőttek, profitja pedig 40 százalékkal, 24,4 millió euróra ugrott (ennek 10,9 százaléka Magyarországról jött).

A múlt év végén 69 filmszínházban 668 termet üzemeltetett a cég, amely idén további 100 teremmel bővülhet, Romániában és Bulgáriában. Magyarországon új projektek nem indulnak, de két vidéki mozi felújítását tervezik 2010-ben.

A magyar mozilátogatók több mint 10 százaléka Cinema City által működtetett, egyetlen IMAX-teremben nézte meg az Avatart, s az Arena Plaza további négy 3D-s vetítőtermébe 20 százalékkal kevesebben vettek jegyet az Avatarra, mint a magasabb díjszabású IMAX-terembe.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 7. 21:10