16 °C Budapest

Sokkal kevesebb a hulladék Magyarországon

Pénzcentrum
2010. január 18. 08:32

A Magyarországon keletkező hulladék mennyisége 2000 óta jelentősen, mintegy 35 százalékkal csökkent, ami elsősorban a termelési hulladékképződés visszaesésének köszönhető -írja a Napi Gazdaság.


A nagy hulladéktermelő ágazatok -mint például a a bányászat, vagy a kohászat leépülése-, és a korszerűbb technológiák növekedése tette lehetővé az ipari hulladék mennyiségének csökkenését.

A települési szilárd hulladék mennyisége ugyanakkor 200-2007 között kis mértékben nőtt. Ennek elsősorban az az oka, hogy kedvezőtlenül változtak a fogyasztói szokások. A többször használatos csomagolások ösztönzése törvényileg előírt, ennek ellenére jelentősen visszaesett a betétdíjas forgalmazás.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?