15 °C Budapest

PPO: már a héten hivatalos vizsgálat indulhat

2010. január 13. 13:35

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) már a héten dönthet arról, hogy indít-e valamelyik hatóság hivatalos vizsgálatot a ppo.hu online szolgáltatásokat nyújtó honlap ügyében - írta az MTI.


Mihálovits András, a GVH szóvivője elmondta, hogy az elmúlt két napban több mint százan fordultak a hatósághoz. A GVH most azt elemzi, hogy a panaszok felvetik-e a tisztességtelen kereskedelem gyanúját, s ezáltal meglapozottá tesznek-e egy hivatalos vizsgálatot. Kathi Attila, a NFH főosztályvezetője szerint a hatóság is vizsgálódik az ügyben, már csak azért is, mert a különböző online fórumokon és topikokban is több felháborodott levél olvasható. Ez pedig már önmagában véve is szükségessé teszi a vizsgálatot.

Mihálovits András elmondta tekintettel a panaszok számára és a kiemelt érdeklődésre, a hatóság igyekszik minél hamarabb, egy-két héten belül dönteni az ügyben. Elképzelhetőnek tartotta, hogy akár még ezen a héten megszületik a döntés, amiről hivatalosan is tájékoztatják a sajtót. Kathi Attila kifejtette: a hatóság az elemzi, hogy a szerződési feltételek megfelelőek és szabályosak-e, történt-e megtévesztés vagy félrevezetés.
Vizsgálják azt is, hogy az ügy az NFH-hoz vagy a GVH-hoz tartozik-e. Elmondta: a hét végére eldőlhet, hogy indul-e hivatalos vizsgálat az ügyben, s ha igen, ezt melyik hatóság végzi.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 8. 12:29