Bár a jó borok nem csak nyáron dukálnak, hanem egész évben, az csak külön öröm, ha a kellemes nyáresti melegben kóstolhatjuk meg a legjobb termelők kiváló borait. Nehéz lenne minden borfesztivált felsorolni, hiszen ma már a legkisebb bortermelő falvaknak is van saját fesztiválja, miközben olyan városok is tartanak borfesztivált, ahol a közelben sehol nincs szőlőföld. Mi azonban igyekszünk összeszedni a nagyobb eseményeket szeptember végéig bezárólag.
Múlt hétvégén kezdődött, azonban még két hétig, augusztus másodikáig tart a Badacsonyi Borhetek elnevezésű rendezvény. A bazaltkúpjáról - és remek borairól - elhíresült település Móló parkjában nem csak gasztronómiai és borászati élmények várják az odalátogatókat, de megismerkedhetnek a történelmi és kulturális tradíciókkal, a borkészítés hagyományaival és jelenével. A kiállítók közt többek közt megtalálható a Borbély Családi Pincészet, a Szeremley Birtok, az Istvándy pincészet, a Sipos Borház, a Váli Borház és a Szent György Pince is.
Kicsit kilóg a sorból a Kürti Pincefesztivál, melyet Szlovákiában rendeznek meg évről évre, de a Felvidék déli részén, a magyar határhoz közel fekvő Kürtöt érdemes felkeresni. A hét végén, július 25-é n és 26-án megrendezésre kerülő fesztiválon azonban nem csak a helyi borászokkal lehet találkozni, pincéjüket meglátogatni, hanem a környező országokból is érkeznek ismert pincészetek, így többek között Magyarországról is. A belépőjegy nem olcsó, 7 euro. A helyi 25 borászon túl jó néhány szlovák pince is bemutatkozik. Magyarországon a kiállítók közt lesz a tokaji Dorogi Testvérek Pincészete, az etyeki Rókusfalvy pince, a csopaki Tamás Pince és Tiffán Ede Villányból.
Különleges eseménynek számít az augusztus 7-8-án megrendezésre kerülő Bor-Rock Fesztivál. A verpeléti Kastélykertben két nap alatt 12 zenekar fogja a rockot szolgáltatni. A fellépők között találhatóak nagy öregek, mint a Beatrice és az Ossian, valamint viszonylag fiatalabbak is, mint a Subscribe. A svéd vendégegyüttest, a Sonic Syndicate-et sokan az In Flames utódjaként emlegetik egyes körökben.
Ezzel egy időben augusztus 7 és 9 között tartják meg a lassan hagyománnyá érő Debreceni Borkarnevált. A borkóstolók mellett koncertek szórakoztatják a nagyérdeműt, valamint számtalan nem-borász kiállító is tiszteletét teszi, így lesznek tejtermékek, sajt specialitások, pogácsa, rétes, perec, biotermékek, borhűtők, kádármunkák, borászati üvegtermékek és így tovább.
Öt napon keresztül, augusztus 19-23 között kerül megrendezésre a Hévizi Borfesztivál, immár 15. alkalommal. A fesztivál látványos ünnepséggel, borfenségek, borrendek felvonulásával, borkirálynő és bortábornok választással, mazsorett-show-val, tánc- és fúvószenekari parádéval kezdődik. A belépés ingyenes.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 18. alkalommal megrendezésre kerülő Borfesztivál rendezvénysorozat - mint minden évben - a Boregyetem programmal kezdődik. Szeptember 7-9 között, három nap alatt neves szakemberek segítségével laikusok, borkedvelők, szakmabeliek sajátíthatják el, illetve gyakorolhatják a borkóstolás tudományának alapjait. A résztvevők számos új információt kapnak a magyar bor múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Idén többek között szó lesz a Cava-ról, a spanyol minőségi pezsgőről, a pezsgőbontás fortélyairól, bemutatkozik a Borfesztivál díszvendége, a spanyol Freixenet Csoport, és betekintést lehet nyerni a nemzetközi borversenyek és a soproni Kékfrankos világába is a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában.
A Borfesztivál rendezvény fő eseménye az 5 napon át tartó Borkiállítás és Vásár, amelyen Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, valamint a hazai nedűk mellett neves borkereskedők és a spanyol vendég jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. A Budai Várban az egyszerűbb ételek és kiváló borok mellett rengeteg ínyenc falat várja a vendégeket, többek között grill- és bográcsételek, halászlé, kemencében, egészben sült harcsa, haltöpörtyű, töki pompos, ropogós rétesek, péksütemények, szendvicsek, juh-, kecske-, tehénsajtok, borkorcsolyák.
Szeptember vége felé 18-20-ig ünnepelhetik a bort mindazok, akik még a vénasszonyok nyarában szeretnék megkóstolni a korábbi évek terméséből készült nedűket. A Szentesen megrendezésre kerülő Bor- és pálinkafesztivál kísérő programja a VI. Városi Térfesztivál, illetve az idei Európa Plakett átadó ünnepség lesz.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


