29 °C Budapest

A királynőnek kiürül a bukszája!

2009. június 30. 13:02

Becslések szerint 2012-re a brit királyi udvartartás kifogyhat forrásaiból, ha a kormány 20 év után továbbra sem növeli az elkülönített állami keret (Civil List) összegén.

Tavaly a monarchia fenntartásának költségei másfél millió fonttal emelkedtek, az előző évhez képest, ami fejenként 3 cent plusz hozzájárulást jelent a brit adófizetők számára, vagyis egy-egy alattvalóra 69 penny (221 forint) jutott tavaly - írja a Telegraph.

A Civil List egyébként csak a királynő és Fülöp herceg közfeladatainak, valamint stábjuk fenntartásának közvetlen költségeit fedezi, a királyi család által használt paloták fenntartása és a hivatalos utazások kiadásai ennél jóval többe kerülnek, tavaly 13,9 millió fontot (4,4 milliárd forint) emésztettek fel.

II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp Edinburgh-i herceg 1991 óta évi 7,9 millió fontot (2,5 milliárd forint) az említett alapból, melynek emeléséről már évek óta titkos egyezkedés folyik az udvar és a kormány között.

A kincstár tartalékai egykor 35 millió fontot (11,3 milliárd forint) tettek ki, de a Civil List kiegészítése céljából évek óta apad a vagyon, így jelenleg már csak 14 millió font (4,5 milliárd forint) található benne, ami a Buckingham Palota becslései szerint 2011-ig teljesen ki fog fogyni.

A kiadások közül a legnagyobb tételt az utazási költségek tették ki, 6,5 millió fontot, 300 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. Ezt két út költségei dobták meg leginkább, egy dél-amerikai, és egy távol-keleti, melyekre mintegy 1,3 millió fontot költött Wales hercege.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ingatlanok fenntartási és felújítási költségei a következő 10 évben várhatóan tovább fognak emelkedni, 32-ről, 40 millió fontra, hacsak a kormány nem emeli meg a 12 éve befagyasztott, 15 millió fontos felújítási alapot.

Az egyéb költségek közé tartoznak a bérek (9,9 millió font), a különböző adminisztrációs költségek (1,5 millió font), a takarításra fordított összegek (700 ezer font), és a különféle rendezvények költségei.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 13. szerda
Ipoly
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?