20 °C Budapest

Válságnevelés: a gyermekek háromnegyede nem kap zsebpénzt

2009. június 25. 09:47

Évente mintegy 6 milliárd forint zsebpénzt szórnak el értelmetlenül a 6-12 éves gyerekek, derül ki az eletrevalogyerek.hu által 2009 májusában 5300 magyar szülő megkérdezésével készült internetes felmérésből (MTI OTS).

A kutatásból kiderül, hogy a szülőknek csupán a negyede ad gyermekének rendszeresen zsebpénzt. A válaszadók 53% százaléka 1-5 ezer forint közötti összeget, 26 % pedig ezer forint alatti összeget szán zsebpénzre havonta. A felmérés rámutatott, hogy a zsebpénz a családok 99%-nál azt a célt szolgálja, hogy a gyermek elköltse, nem pedig azt, hogy megtanuljon a pénzzel bánni.

A gyerekek pénzügyi nevelése a zsebpénznél kezdődik, azonban csak igen kevés szülő tudja, mit és hogyan tanítson meg gyermekének a pénzről. Pedig, ha a gyerekek zsebpénzüknek csak a 10%-át takarítanák meg havonta, akkor nemcsak, hogy évente közel 600 millió forint nem tűnne el a semmibe, hanem gyermekeik pénzügyi intelligenciájának egyik legfontosabb alapkövét is letennék a szülők - hívta fel a figyelmet Alkér Orsolya gyereknevelési tanácsadó, az eletrevalogyerek.hu blog szerzője.

A tények magukért beszélnek: a szülők, alig 1%-a tanítja meg a gyermekének, hogy mi a kamat, és csupán 0,4%-uk beszél arról, hogy a pénzt érdemes befektetni. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a gyerekek nem tanulnak meg a pénzzel bánni.

Ezért életbevágóan fontos, hogy a szülők tisztában legyenek azokkal a pénzügyi nevelési módszerekkel, amelyek eredményeképpen gyermekükből nem eladósodott, hanem egy pénzügyileg intelligens felnőtt válik.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?