Szakértők szerint ez a vitaminokban leggazdagabb, legegészségesebb tejfajta, amit nemcsak a nyugdíjasoknak ajánlanak, hanem a tehéntejre érzékenyek és csecsemők is fogyaszthatják.
Júliustól lép életbe az úgynevezett önkéntes kereskedelmi kódex, miszerint az itthon is előállítható termékeknél a kereskedőknek törekedniük kell arra, hogy a jelenlegi 70 százalékos részesedés helyett legalább 80 százalékos legyen a hazaiak aránya.
Az áruházláncoknál már folyik a tételes árumustra, hogy felkészüljenek a szabály életbelépésére, ezért máris több hazai tejet és tejterméket rendelnek - mondta Kovács László, a Tej Terméktanács elnöke - amiben persze az egész Európát érintő szárazság is közrejátszik, mivel az emiatt dráguló takarmányozásra készülő gazdák már csökkentik a tejtermelést.
Más a helyzet a hústermékeknél. Ivicz Vilmos, a Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége (Húscéh) elnöke elmondta, hogy a fogyasztás mintegy 60 százalékát tudják itthon előállítani, de a készítmények alapanyagának jó része is külföldről érkező hús.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint sok termelő és feldolgozó félreérti az etikai kódexben foglaltakat, az ugyanis annyit mond ki, hogy a bolti (polc)felületek hány százalékát kell magyar árukkal feltölteni, a forgalomról nem beszél. Magyarul, ha a tízből két polcon található külföldi termék hamarabb elfogy, mint a drágább magyar, a kereskedők valószínűleg azonnal újratöltik azt, így a vásárlónak nem muszáj magyar termékből vásárolnia.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


