Az állami segítséggel is a csőd szélén táncoló Royal Bank of Scotland októberben lemondott vezérigazgatója nem mond le évi 703 ezer fontos nyugdíjáról, de lehet, hogy külföldre szökik az őt zaklatók elől.
A Sun értesülései szerint Sir Fred Goodwin úgy érzi, kelepcébe csalták, ezért vette fontolóra, hogy elköltözik Nagy-Britanniából. Az alig ötvenévesen nyugdíjba vonult bankvezér juttatásai körül hetek óta forr a politikai vita, miközben házának kerítésén egyre-másra gyűlnek a gyűlölettől izzó plakátok. Sir Fred a gyermekei biztonságáért is adódik, a volt bankvezér barátai szerint már tavaly kivette gyermekeit az iskolából, nehogy zaklathassák őket.
Közben a Royal Bank of Scotlandben lévő állami részesedés kezelői pert fontolgatnak Sir Tom McKillop, a bank volt elnöke ellen, aki jóváhagyta Sir Fred nyugdíj-megállapodását. Eszerint ugyanis a volt vezérigazgató 703 ezer fontos éves nyugdíjra jogosult, ráadásul 10 évvel az egyébként megállapított alsó nyugdíj-korhatár elérése előtt. Sir Fred továbbra sem érti a felhajtás lényegét, hisz mint mondja, az állami vezetők tudtak a nyugdíj-szerződéséről és el is fogadták azt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


