Március 7-e és 14-e között indul a "Tavaszi Kupon Napok" programsorozat. A napiakciok oldal által szervezett kampányban két fővárosi és három vidéki bevásárlóközpont vesz részt. Ezen idő alatt a bevásárlóközpontok számos üzletében lehet online kuponok segítségével jelentős kedvezménnyel vásárolni.
Amerikában, Európa nyugati országaiban és Kínában is jó ideje felismerték a kedvezményre jogosító kuponokban rejlő lehetőségeket, hiszen ez egyaránt hasznos a kereskedőnek, mert növeli a forgalmat, a vevő pedig olcsóbban vásárolhat általa. A www.napiakciok.huoldal üzemeltetője az USA-ban szerzett tapasztalatok alapján hozta létre a legnagyobb hazai online kupongyűjtőt, amelyen belül most elindul a "Tavaszi Kupon Napok".
"Nagy öröm számomra, hogy hazánkban is egyre népszerűbbek az online kuponok. Éppen ezért már karácsony előtt is indítottunk egy kuponakciót, amely óriási sikerrel zárult. Minden jel arra mutat, hogy a március 7-én induló kampány is hasonló lesz, hiszen már hetekkel az akció indulása előtt napi több száz kupont töltöttek le a felhasználók. Nem csoda, hiszen Budapesten az Árkád mintegy 40, az Europark 30, valamint az egri, kecskeméti és nyíregyházi bevásárlóközpont 20-20 üzlete vesz részt az akcióban. Így a vásárlók a piac számos területéről (ruha, könyv, ajándék, ékszer parfüm, stb) vásárolhatnak kedvezményesen" - mondja Besenyei Kálmán, a napiakciok.hu ügyvezetője.
A napiakciok.hu oldalon mindenki kedvére böngészhet a kuponok között, és amikor kiválasztotta a legkedvezőbbeket, akkor nincs más tennivaló, csupán kinyomtatni, és az üzletben beváltani. Akinek pedig nincs lehetősége a nyomtatásra, a megjelölt bevásárlóközpontokban található standokon könnyedén megoldhatja ezt a problémát.

Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


