Folyamatos, és egyre növekvő akciókkal próbálják tartani tavalyi forgalmukat az utazási irodák. Idán több lehet a last minute kedvezmény, de már próbálkoznak a first minute akciók bevezetésével is.
A növekvő versenyben minden eddiginél több -főleg tőkeszegény- utazási iroda mehet csődbe, szakértők szerint inkább a specializálódott cégeknek van esélyük a túlélésre. A 2009-es utazási kiállításon akár 40 százalékos kedvezménnyel is foglalhatunk utakat, sok érdeklődő él is a jelentős kedvezmény lehetőségével. Az átlagos magyar utazó -aki irodán keresztül foglal- mintegy 230-300 ezer forint között költ üdülésre alkalmanként.
Sok cég azonban még a kiállítás utáni napokban is tartja az akciós ajánlatot, hiszen egyértelmű, hogy az elmúlt évhez képest jelentősen esett a foglaltság.
Az utazási irodák szerint a legnagyobb probléma, hogy a gazdasági bizonytalanság miatt az utasok egyre későbbre halasztják a foglalásokat. Ugyanakkor a tapasztalatok szerint egyre kevesebben választják a középkategóriás utakat, a gazdasági körülmények egyre inkább a inkább a szűk kínálatot vagy egy desztinációt felmutató irodák irányába mutatnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


