22 °C Budapest

Szemet vetett a GVH a Megasztár 4-re!

Pénzcentrum
2009. február 3. 13:35

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az MTM-SBS Televízió Zrt.-vel és az Interaktív Televíziós Műsorkészítő Kft.-vel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.A GVH 2009. február 2-án versenyfelügyeleti eljárást indított az MTM-SBS Televízió Zrt. és az Interaktív Televíziós Műsorkészítő Kft. ellen. A versenyhatóság gyanúja szerint a két vállalkozás valószínűleg megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt.


A GVH észlelte, hogy a TV2 televíziós csatornán 2008. év őszétől sugárzott Megasztár 4 című tehetségkutató műsor élő adásaiban a szavazatok küldésére buzdító felhívás tévesen azt a képzetet kelthette a fogyasztókban, hogy csupán, illetve elsősorban a szavazataikon múlik a versenyzők továbbjutása.


Az érintett műsor országos televíziós csatornán való megjelenése miatt megállapítható a GVH hatásköre. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt ugyanis a versenyhatóság jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas. A törvény értelmében a gazdasági verseny érdemi érintettsége minden egyéb körülményre tekintet nélkül fennáll, ha a kereskedelmi gyakorlat országos műsorszolgáltatást végző műsorszolgáltatón keresztül valósul meg.


A GVH vizsgálata kiterjed a Megasztár 4 című tehetségkutató műsor adásain túl a műsor népszerűsítését célzó összes - 2008. szeptember 1-jétől 2008. december 31-ig terjedő időszakban folytatott - kereskedelmi gyakorlatra.
A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény alapján az eljárás befejezésének határideje 90 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - egy alkalommal legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 30. szerda
Judit, Xénia
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?