Mint arról tegnap beszámoltunk, a JVC alig 7 milliméter vékony LCD-vel készül a nagyközönség sokkolására, mára újabb képek szivárogtak ki a szintén az Elektronikai Kiállításra készülő Asus legújabb termékeiről. Az újítások között szerepel az érintőképernyős PC és a billentyűzetbe épített számítógép is. Eközben a Motorola bemutatta az első újrahasznosított anyagokból készített telefonkészülékét.
Az Asus már a kiállítás első sajtótájékoztatóján lenyűgözte a megjelenteket, amikor bemutatta az új-generációs érintőképernyős EeePC-t. A gyártó szerint a termék minden bizonnyal nagy hatással lesz a látogatókra, ezt a készüléket nem felejtik el egyhamar. Az Asus ebben a szegmensben évek óta élen jár, a versenytársak nem képesek tartani velük a lépést.

Asus EeePC T100H
A napokban érkező EeePC T-91-es és az EeePC T101H készülékekhez kapcsolódó újítás az elfordítható képernyő. Az ötlettel már korábban előálltak mások is, de a tömeggyártásra eddig nem került sor.
A gyártó szerint a készülék rövidesen olcsóbb lehet, mint a hagyományos asztali számítógépek, ezzel pedig új időszámítás kezdődhet a felhasználói szokások tekintetében is.
A kiállításon bemutatásra kerülő érintőképernyős Asus notebook a Microsoft által speciálisan a készülékhez illeszkedő módosított Windows XP (GUI) alatt fut. A szoftver fejlesztésekor különös gonddal jártak el, nehogy a bemutatót bármilyen anomália zavarja meg, ennek ellenére nem sikerült minden lényeges funkciót maradéktalanul prezentálni.

Asus Eee Keyboard
A billentyűzetbe épített mini-képernyő, ha lehet mondani még jobban lenyűgözte a sajtó képviselőit.
Az Eee billentyűzet jobb oldalába ágyazott tenyérnyi kijelző vezeték nélküli üzemmódban aktív, egyébként normál monitorhoz is csatlakoztatható a készülék.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A gyártó az új készülékekkel egyértelműen kinyilvánította, hogy a médiaközponttal felszerelt hordozható számítógépekben látja a jövőt.
Eközben a Motorola sem tétlenkedett és kedden bemutatta az első újrahasznosított anyagok felhasználásával előállított mobiltelefont. A fejlesztéssel megmutatták, hogy egy környezetbarát termékkel miként lehet készpénzt kovácsolni az eldobott vizes palackokból és egyéb hulladékokból.
A gazdasági válság a mobilpiacot is érzékenyen érintette, ezért minden ilyen irányú újítás csak javíthat a piaci szereplők helyzetén. A W233-asra keresztelt "zöld" készülék értékesítését rövidesen a tengerentúlon kezdik meg.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


