Az ENSZ statisztikái szerint ugrásszerűen megemelkedett az Afrikából a Földközi-tengeren áthajózva érkező menekültek száma. Ezek az emberek az életüket kockáztatva már a téli hónapokban is egyre gyakrabban vágnak bele a veszélyes utazásba.
A kimutatások alapján csak Olaszországban egy év alatt majdnem megduplázódott az afrikai menekültek száma, akik elhelyezése komoly gondokat okoz az országnak. Korábban jellemzően a nyári hónapokban érkeztek a menekültek, mára ez a folyamat annak ellenére egész évben megfigyelhető, hogy különösen télen egyik percről a másikra hirtelen megváltozhatnak az időjárási körülmények a vizeken.
A közelmúltban két kis olasz szigeten két nap leforgása alatt 2400-an szálltak partra, a máltai parti őrség pedig 139 bevándorlót mentett ki több a veszélyes vizeken hánykolódó összetákolt lélekvesztőről. A dél-európai országokban fokozódik a társadalmi és a politikai feszültség, a lakosság szerint csődöt mondott a korábbi bevándorlási politika. Olaszország, Málta, Görögország és Ciprus közös stratégia kidolgozását vette célba, melynek részleteiről a január közepén Prágában tartandó uniós belügyminiszterek csúcstalálkozóján kívánnak beszámolni.
Az olasz belügyminiszter rádiós beszédében próbálta megnyugtatni a lakosságot és ígéretet tett, hogy az illegális bevándorlókat szervezett repülőjáratok segítségével néhány napon belül hazaszállítják. Az ENSZ arra figyelmeztette az országokat, hogy a csoportos kitoloncolás erőszakot szülhet a menekülttáborokban, ezért fokozott ellenőrzés szükséges.
Néhány évvel ezelőtt még a jobb élet reményében dolgozni vágyó bevándorlók érkeztek az észak-afrikai országokból, mára azonban a döntő többségük a pokoli körülmények, az üldöztetés, az erőszak és az európaiak által elképzelhetetlen nyomor elől menekül. Sokan érkeznek olyan kritikus állapotban lévő gócpontokról, mint Szomália és Eritrea.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A helyi hivatalok hatáskörét messze meghaladja a probléma, a táborok túlzsúfoltak, a menekültek egy részét átmenetileg iskolákban és templomok helyezik el. Csak Máltán mintegy négyezren élnek ideiglenes menekülttáborokban, ahol a körülmények egyre aggasztóbbak. Becslések szerint évente körülbelül fél ezren lelik halálukat a Földközi-tengeren.

Kivételes akciót robbant a Lidl a héten: ilyen leárazás nem sokszor van, indulhat a roham a boltokba
Beütött a kánikula, az Aldi után most a Lidl akcióz le hűsítő berendezések.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


