Áll a bál az áfa-csökkentés körül az Egyesült Királyságban: a kiskereskedők eszeveszett árcsökkentésbe kezdtek, hogy becsalogassák üzleteikbe a vásárlókat, míg a politikai hadszíntéren sem csitulnak a hullámok, egyesek már tudni vélik, hogy komoly adóemelés lesz a mostani könnyítés ára a választások után.
17,5%-ról 15%-ra csökkent az áfa a szigetországban, a kereskedők pedig egytől-egyig egyetértenek abban, hogy ilyen nehéz időkben a csökkentést tovább kell adni a vásárlóknak, ezért az árak is lejjebb csúszhatnak.
A Tesco a lépés által indokoltnál nagyobb csökkentést tervez: 1000 termék árát csökkenti jelentősen, 350-et például féláron fog kínálni. A féláras kategóriában a BMX biciklitől, a sörig és pelenkáig gyakorlatilag minden van.
Miközben a kiskereskedelmi szektort elemzők az áfa-csökkentés nyomán az eddiginél is kiélezettebb árháborúra számítanak, addig a politikai hadszíntéren a brit újságok érdekességeket fedeztek fel a színfalak mögött.
A hivatalos közlés szerint az áfa 2009 végéig maradna 15%-os, 2010-től pedig újra 17,5%-ra állna vissza. Ezt az információt egészítették ki a brit lapok egy hivatalos dokumentum alapján azzal, hogy a választások után, 2011-ben 18,5%-ra tervezik a kulcs emelését. A lapinformációkra adott politikusi magyarázatok nem éppen megnyugtatóak, míg valaki szerint ez a szám csakis adminisztratív hiba lehet, addig mások beismerték, hogy felvetődött lehetőségként a magasabb kulcs, ám ezt el is vetették.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az igazság minden bizonnyal csak később derül majd ki, a kiskereskedelem miatt azonban úgy tűnik, addig nem kell nagyon aggódni a szigetországban: a Marks & Spencer például 20%-os leárazásának köszönhetően múlt héten négy éve nem látott forgalmú napot produkált.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








