29 °C Budapest

Betiltanák a borravalót, mint fizetési formát - a brit kormány már konzultál

Pénzcentrum
2008. november 20. 10:08

Nagy-Britanniában már többször felmerült az a javaslat, hogy be kellene tiltani azt a vendéglátóiparban gyakran bevett gyakorlatot, miszerint az alkalmazottak fizetésük egy részét a borravaló formájában szerezhetik meg.

A brit munkaügyi minisztert idéző Guardian magazin szerint a törvényi szabályozásra mindenképp szükség van, hiszen jelenleg rengeteg munkáltató arra használja a borravalót, hogy azzal a minimálbér szintjére feltornássza alkalmazottai fizetését, ami nem épp fair eljárás.

Ezen kívül azt is fontosnak tartja a miniszter, hogy a vendégek minden egyes étteremben, bárban tudjanak arról, hogy az általuk adott borravaló a munkáltató, vagy a pincér zsebébe vándorol-e.

A témában egyébként már konzultációt is összehívott a tárcavezető, melyen a fent említett témákon kívül a fogyasztók megfelelő informálásáról is szó lesz, és ahol a szakszervezetek is képviseltetik majd magukat.

A mostani szabályozás lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy a borravalókkal kerekítsék fel a minimális, 5,73 fontos órabérre a pincérek fizetését, amit a vendéglátósok előszeretettel alkalmaztak is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy korábbi kérdőíves felmérés eredményei alapján, a válaszolók egynegyede szokott borravalót hagyni fizetéskor, ugyanakkor ha rossz kiszolgálásban részesülnek, mindössze a csak a megkérdezettek fele szokta visszakérni a számlába már belekalkulált szervízdíjat.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 13. szerda
Ipoly
33. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. augusztus 13. 07:01