Javában tárgyal a Magyar Pékszövetség a kenyér árának várható emeléséről, azonban eddig még nem sikerült áttörést elérni, a pénzpiaci válság miatti bizonytalanság pedig csak tovább ront a helyzeten - értesült a Napi Gazdaság.
Az Agrár-Európa Kft. (AE) által készített elemzés szerint az ágazatnak régiónként differenciált, azonban legalább 10-15 százalékos emelés kellene ahhoz, hogy legalább az idei évi költségemelkedéseket ellensúlyozni legyen képes. Egy ekkora emelés még az elmúlt évek elmaradt költségáthárítását sem ellensúlyozná.
Az átadási árak emelését már csak azért is szükségesnek tartják az ágazati szereplők, mivel az idei évben többszöri próbálkozás után ez lehetne az első alkalom, hogy sikerrel is járnak, annak ellenére, hogy az idei év során minden egyéb költség is drasztikus mértékben emelkedett.
Az AE szerint a sütőipari termékek fogyasztói átlagárai idén 3-5 százalékkal növekedtek, míg a KSH adatai szerint 2007 és 2008 júliusa között a fehér kenyér átlagos fogyasztói ára 18 százalékkal emelkedett. Ez pedig azt jelenti, hogy amit az átadási áraknál a pékeknek nem sikerült érvényesíteniük, az a kereskedelmi láncok végfogyasztói áraiban megjelenik.
A novemberi gázszámla egyébként tovább ront a helyzeten, mivel abban már az októberi 10 százalékos emelés hatása is érvényesül, melyet az sem képes ellensúlyozni, hogy a liszt ára az elmúlt hónapokban 5-8 százalékkal lett olcsóbb - húzza alá Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ártárgyalási kilátásokat tovább rontja, hogy szinte minden héten akciózik valamelyik kereskedelmi lánc. A sütőipar közvetlen eladásai alig 13 százalékot képeznek és aligha képesek az üzletláncokkal versenyre kelni. A környező országokban egyébként mindenhol magasabbak az árak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


