A Magyar Telekom-csoport biztonsági igazgatója elmondta, hogy éves szinten mintegy 200 millió forint a cég kábellopásokból eredő kára. Gencsy Péter szerint idén hozzávetőleg 180 millió forint kárnál tartanak - írja a Napi Gazdaság.
Ez az összeg a helyreállítási és a munkaköltségeket foglalja magában és nem tartalmazza az esetenkénti kártérítéseket. Először az évtized elején fokozódott a kábellopások száma és a tolvajok két év alatt mintegy 300 millió forint kárt okoztak a távközlési cégnek.
Az ezt követő években kevesebb rongálás történt, de 2006-ban újra emelkedett a réz világpiaci ára és újabb lopási hullám indult az országban. A károkozások elleni fellépés azért is nehéz, mert csak a fővárosban 80 ezer kábelakna van és mintegy 20 ezer kilométer kábel húzódik a föld alatt.
A szolgáltató szerint csak törvényi szigorítással és az illegális felvásárlók elleni határozott fellépéssel lehetne komoly eredményeket elérni. A távközlési cégek, az áramszolgáltatók és a közlekedési cégek éves szinten 3-6 milliárd forintnyi kárt szenvednek el.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.