Alapvetően átalakul mától a magyar fogyasztóvédelmi szabályozás rendszere, életbe lép ugyanis a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról, a gazdasági reklámtevékenység feltételeiről szóló két törvény, valamint módosul a fogyasztóvédelmi és a versenytörvény is - írja a Magyar Hírlap.
Az új rendszerben a fogyasztóvédelmi bírság alsó határa 15 ezer forint, maximuma pedig a vállalkozás árbevételének 5%-a, de legfeljebb 100 millió forint. A vásárlók biztonságát veszélyeztető termék esetében a bírság akár 2 milliárdos is lehet.
A tételek emelése ellenére a bírságolásnál hatékonyabb lehet az üzletbezárás, a legnagyobb büntetés ugyanis mindig az a cégnek, ha vevői elpártolnak tőle.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó törvény gyakorlatilag azt jelenti, hogy tilos a vevőt becsapni. Mostantól a PSZÁF-hoz lehet fordulni, amennyiben a pénzintézet, vagy a neki dolgozó ügynök nem az elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a tisztesség alapelvének megfelelően jár el.
A szabályozásban új elem, hogy nem kell mindig büntetni, a fogyasztóvédelmi hatóság megállapodást is köthet a vállalkozással hibája kiküszöbölésére.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


