Még egy hét sem telet el azóta, hogy a BKV Zrt. megjutalmazta azt a bejelentőt, aki hosszú évek óta először sikeresen megakadályozott egy tápkábel lopást, máris egy újabb sikeres rendőri akciót könyvelhet el a Társaság! A BKV-nak kiemelt érdeke, hogy megfékezze a színesfém tolvaj-bandákat, hiszen már a 200 millió forintot is eléri évente az a kár, amelyet a rongáló elkövetők okoznak a Társaságnak.
A hét elején a Ráckevei HÉV vonalán, az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek levágtak és elvittek 100 méter tápkábelt. A BKV munkatársai helyreállították a hibát, felmérték a kárt, mely ez esetben 1,5 millió forint volt, és ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek a rendőrségen. A HÉV üzemkezdetkor zavartalanul kezdhette meg napi szolgálatát. A forgatókönyv eddig - részben sajnos - a papírforma szerint alakult.
A fordulat másnap történt. A HÉV vonaltól néhány száz méterre helyi lakosok furcsa rézsodrony-kupacokra lettek figyelmesek. Talán a korábbi bejelentő sikerességén felbuzdulva a tapasztaltakról beszámoltak a rendőrségnek. Következhetett az éjjeli akció: a rendőrök a sötétedés beállta után a rejtekhely mellett várták az elkövetőket, akik az előzetes számításoknak megfelelően a nyomozók karjaiba futottak. Így a bűnösök rendőrkézre, az ellopott huzalok pedig jogos tulajdonosukhoz kerültek.
A bejelentőt az újabb fogásért a BKV megjutalmazza, és megköszöni a közreműködést mindazoknak, akik hozzájárultak a bűncselekmény felderítéséhez!

Bárkinél lapulhat egy több tízezret érő játék-kincs: megőrülnek érte a gyűjtők, nagyon könnyű eladni
Egyre több felnőtt kezdett gyűjteni Hot Wheels vagy Matchbox kisautókat, ami új piacot nyitott a kereskedőknek is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


