Mennyiért lehet ingyen telefonálni? Havonta megismételt körképünk a - nem csupán az egyéni felhasználók, hanem a cégek körében is - egyre nagyobb népszerűségnek örvendő VoIP telefonálási percdíjakat, valamint az SMS-küldés díjait veszi górcső alá. A percdíjak területén nem mozdult a piac, változást csak az euro forinttal szembeni árfolyamában bekövetkezett csökkenése okozott. Az SMS-küldés területén a szolgáltatók inkább a díjak emelésére szavaztak, miközben a Skype újabb lépésre szánta el magát!
"Kvázi" ingyenhívás
Már a messzi múltban van az az időszak, mikor csupán letöltöttünk egy programot, s a végtelenségig cseveghettünk rajta keresztül ismerőseinkkel. Ma már a legtöbb szolgáltató esetében a 0 forintos percdíjakat a kezdeti ingyenes időszak után csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha feltöltjük egyenlegünket, de ez is csupán korlátozott ideig érvényes. A szolgáltatók többségénél egy feltöltéssel 120 nap ingyen-hívás jogosultságot kapunk, de a VoipCheap esetében például csupán 90 napra jogosít fel bennünket a feltöltés.
A kezdeti időszakra vonatkozóan a szolgáltatók honlapján a tájékoztatók azt már nem közlik - a VoipBuster és a VoipStunt kivételével -, hogy az újonnan regisztráltak hány perc ingyenhívásra jogosultak, azonban olvasóink tapasztalatai szerint mindössze 30 - 60 percet (a VoipBusternél és a VoipStuntnál is ennyi a kipróbálási jogosultság) engedélyeznek.
Persze ha feltöltöttük az egyenlegünket, és megvan a 120 nap is, még akkor sem ér véget a korlátozások világa, mivel 0 forintos percdíjjal 7 napon belül összesen 300 percet telefonálhatunk egy IP-címről, ha ezt a korlátot átlépjük, ezután a normál díjat számítják fel, amely 1,2 eurocent percenként.
Tarifák
Ennek ellenére nem árt, ha mégis végigtekintjük, hogy állnak a tarifák a VoIP-szolgáltatók háza táján! Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:
• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, vagy fontban szembeni) árfolyamában.
A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.).
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Telefon
Előző havi körképünkhöz képest a szolgáltatók árpolitikája nem változott, azonban az euro forinthoz viszonyított árfolyamában árcsökkenés következett be (a dollár árfolyama nem változott), emiatt mérséklődtek egyes forintban kifejezett percdíjak.


A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másutt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek. A szegmens úttörője, a Skype minden hálózaton kívüli (SkypeOut) hívás után 0,045 eurós bruttó kapcsolási díjat számít fel.
Egyre kevesebb a 0 forint, és még azért is fizetni kell, amit nem vesznek igénybe
Egyre kevesebb az ingyenA legtöbb szolgáltatónál SMS-küldésre is lehetőség nyílik, de már itt is zárul a kör, egyedül a VoipCheap kínál ingyenes küldési lehetőséget. A telefonálás percdíjaival ellentétben, ebben a szegmensben aktívabban változnak a szolgáltatók díjai. Persze a 0 forintos díj ebben az esetben sem teljesen az, aminek látszik...
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








