Úgy tűnik, a Nagy-Britanniában működő gyorsétterem-láncok az utóbbi időben nem igazán adnak a higiéniára. Legalábbis a The Independent felméréséből az derült ki, hogy még az alapvető követelményeknek is képtelenek voltak megfelelni...
Minden harmadik Yo! Sushi étterem megbukott a jogszabályi követelmények ellenőrzésekor. A Pizza Hut-ok 20 százaléka, a Pizza Express 132 vizsgált étterme közül pedig 18 nem tudta elérni az alapvető higiéniai követelményeket.
A szabályok szerint minden éttermet legalább két évente ellenőrizni kell az illetékes hatóságoknak, akik osztályozzák a vizsgált helyeket, 0-tól 5-ig. A The Independent 1270 étterem értékelését vizsgálta meg, az összes vendéglátóhely a 10 legnagyobb lánchoz tartozik, mint a McDonald's, a Burger King, vagy a KFC.
Az eredmény siralmas lett, ugyanis minden láncnak legalább egy olyan étterme van, néhánynak több tucat is, ahol teljes mértékben megsértették az élelmiszerbiztonsági szabályokat. A legrosszabb teljesítményt a japán étteremlánc, a Yo! Sushi érte el, 23-ból 10 hely kettő vagy annál kevesebb pontot kapott az értékelésen.
A Pizza Hut sem végzett túl jó helyen, minden ötödik étterem kevesebb, mint 3 pontot kapott, a Pizza Expressnél ez "csak" minden nyolcadik helyen volt így.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


