Kötelezettségvállalással zárult a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) a Teka Hungary Kft. ellen, a fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt indult eljárása. A vállalkozás egyebek mellett azt vállalta, hogy a versenyjogi elvárásokhoz igazítja teljes tájékoztatási tevékenységét, amely iránymutató lehet a versenytársak számára is.
A versenyhatóság eljárása amiatt indult, mert a Teka Hungary Kft., a fogyasztóknak szóló tájékoztatásaiban, a páraelszívó készülékek motorteljesítmény értékének megjelölése mellett nem hívta fel a fogyasztók figyelmét arra a tényre, hogy a készülék teljesítménye a beépítés során jelentősen változhat. A páraelszívók egyik leglényegesebb tulajdonsága, hogy alapfunkcióját - a páraelszívást - milyen teljesítménnyel képes ellátni. Jellemző piaci gyakorlat, hogy míg a motorteljesítmény értékét a fogyasztóknak szóló kommunikációs kampányok, terméktájékoztatók hangsúlyos részévé teszik a vállalkozások. Ám azt nem, vagy nem egyértelműen jelzik, hogy értéke jelentősen függhet a beépítés módjától, a főzőlaptól mért távolságtól, az elvezetésre szolgáló cső hosszától és számos egyéb, a beszerelés helyszínétől függő egyéb paramétertől. Az erről való tájékoztatás hiánya ezért alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.
A GVH ezen előzetes álláspontjának megismerése után a Teka Hungary Kft. az alábbi kötelezettségvállalást tette:
- vállalja, hogy a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kiadott, és a jövőben kiadni kívánt minden új katalógusában a páraelszívók teljesítményére vonatkozóan háromféle adatot tesz közzé, azaz termékeivel kapcsolatban megjelöli az alábbi adatokat:
o a maximális légszállítás (m³/h),
o a szabad kivezetéssel történő légszállítás (m³/h), valamint
o az UNE EN 61591 szabvány szerinti légszállítás (m³/h).
- vállalja, hogy katalógusaiban tájékoztatást ad arról, hogy a fogyasztó hol talál teljes körű tájékoztatást a páraelszívók technikai adataival kapcsolatban. Továbbá vállalja, hogy katalógusaiban a kiemelt általános vásárlói tájékoztatóban a többi figyelemfelhívás mellett az alábbi mondatot fogja szerepeltetni: "A termékek műszaki paramétereinek jelentéséről és értelmezéséről teljes körű információt vevőszolgálatunktól, kereskedelmi partnereinknél, valamint bemutatótermünkben kaphat."
- vállalja, hogy a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül az összes kereskedelmi partnerét értesíti arról, hogy milyen adatokat és tájékoztatást szerepeltet kereskedelmi kommunikációiban és egyúttal felhívja őket ugyanezen adatok szerepeltetésére a saját reklámanyagaikban.
- vállalja, hogy 2008 júliusáig bezárólag egy alkalommal, egyoldalas tájékoztató közleményt tesz közzé a páraelszívókról a Lakáskultúra, az Otthon, a Szép Lak, valamint a Konyha és Fürdő című magazinokban az aggályos tájékoztatási gyakorlat piacról történő kiiktatása és az általános fogyasztói tájékozottság és tudatosság fejlesztése céljából, a termékjellemzők érdemi és informatív bemutatása valamint a fogyasztók teljesebb körű tájékoztatása érdekében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A GVH az eljárás során feltárt valamennyi tény és körülmény mérlegelése alapján úgy ítélte meg, hogy a versenyhez fűződő közérdek leghatásosabban a felkínált kötelezettségvállalások elfogadásával és kötelezővé tételével biztosítható, ami egyben iránymutató lehet a versenytársak részére is. Ez azért lényeges, mert a vizsgálat által feltárt adatok alapján az is megállapítható volt, hogy a páraelszívók teljesítményére vonatkozó, a piaci szereplők által közzétett tájékoztatások rendkívül eltérőek. A gyártók és forgalmazók páraelszívókkal kapcsolatos tájékoztatásaiban nincs általános piaci gyakorlat a közreadott információk köre, elnevezése, valamint a közreadás módjának tekintetében. A piaci információk különbözősége így az átláthatóság és összehasonlíthatóság csökkenése révén megnehezíti a fogyasztói döntést.
A versenyhatóság a kötelezettségvállalás teljesülését utóvizsgálattal ellenőrzi. Ha a Teka Hungary Kft. a kötelezettségvállalásait nem teljesíti, érdemi bírságot szab ki.
Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-140/2007.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


