Barack Obama bejelentette, hogy megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátust, Hillary Clinton elfogadná az alelnök-jelöltséget is, de még mindig nem mondta ki, hogy veszített. Obama már előre megírta győzelmi beszédét, amiben kétséget sem hagyott, hogy ő lesz a demokrata jelölt - írja a Népszabadság.
Az első afroamerikai elnökjelölt méltatta vetélytársa munkáját, nagy fegyverténynek tekinti, hogy felül tudott kerekedni a kampány során. Nincs sok idő bánkódni, a politikus szerint a demokratáknak egyesíteni kell erőiket és közösen kell felülmúlni a republikánus jelöltet, John McCain-t.
Bírálta a republikánus jelöltet, mivel az kijelentette, hogy folytatná Bush Irak-politikáját, Obama szerint meg kell kezdeni a kivonulást és az irakiaknak felelősséget kell vállalni a jövőjükért. Obama mellett McCain is kiemelte Hillary munkáját, ezzel is udvarolt a Clinton-tábornak.
A volt First Lady még nem mondta ki a vereséget, de a számok azt mutatják, hogy csak matematikai esélye van az elnökjelöltségre. Az elemzők szerint Hillary napokon belül bejelenti és elismeri Obama győzelmét.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


