A szolgáltatók közötti mobilhívások díja még mindig irreálisan magas, aminek következtében Nagy-Britanniában az ügyfeleknek is többet számláznak ki évente átlagosan 1 milliárd fonttal. A BT új vezetője, John Petter felhívta a piaci szabályozó Ofcom figyelmét, hogy foglaljon állást és követelje meg a mobilcégektől az árcsökkentést.
Véleménye szerint ugyanis a mobilszolgáltatók a felhasználói árakat bőven a költségeik felett állapítják meg és a különbözettel több, mint 1 milliárd fontot számláztak ki pluszban az ügyfeleknek. A szolgáltatók folyamatosan emelik az egymással szemben kiszabott árakat, így az olyan fixdíjas szolgáltatók, mint a BT, egyre nehezebben tudják biztosítani az ügyfelekkel leszerződött árakat.
Az egymás közötti hívások hatalmas díjainak csökkentése lehetővé tenné a brit felhasználóknak, hogy élvezzék a technika vívmányait és hatalmas költségek nélkül telefonálhassanak bárhova ahova szeretnének.
A probléma viszont az, hogy az Ofcom hajlik arra, hogy a már régóta működő 4 mobilszolgáltatót támogassa, akik azonban a díjak megtartása mellett érvelnek. A piaci felügyelő szerint nem kellene figyelembe venni az új cégek véleményét, akik irreálisan magasnak tartják az egymás közötti hívások díjait.
Ezzel szemben a múlt héten az Európai Bizottság olyan tervet tett közzé, ami szerint a mobilhívások díjait szintbe kellene hozni a fixdíjas telefonok díjával, ami a briteknél kevesebb, mint 0,4 cent percenként. A már régóta működő szolgáltatóknak valószínűleg az okozza a gondot, hogy a díjak csökkentése elindítana egy folyamatot, melynek során tömegével jelennének meg az alacsony tarifás szolgáltatók, ezzel rontva a piaci helyzetüket.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.