10 °C Budapest

Mivel akarják megakadályozni a csalásokat?

Pénzcentrum
2008. március 13. 09:00

Kondorosi Ferenc kormánybiztos bejelentése alapján a kormány mérlegeli a gépjárművek esetén egy egyedi azonosító bevezetését, mellyel meg lehetne akadályozni bizonyos "biztosítási manővereket" - tudósít a Napi Gazdaság.

A kormánybiztos egy konferencián elmondta, a magyar találmányt, az UV-fénnyel felfedhető egyedi azonosító technikai megoldását több országban, így Szlovákiában és Írországban is alkalmazzák.

A feketegazdaság elleni fellépés egy másik fontos területe a hamisítványok kiszűrése, ahol legsürgősebben a gyógyszer- és az élelmiszer-hamisítás ellen kívánnak fellépni. Első lépésként egy adatbázist kívánnak létrehozni, melyben nem csupán a VPOP, az APEH és az ORFK illetékesei, hanem civil jogkezelők is részt vesznek.

Emellett a jogbiztonság eléréséhez szükséges a jelenleg több mint 1 millióra rúgó bírósági ügyhátralék ledolgozása is. A gazdasági perek jellemzően 2-5 évig tartanak, ezek egyik fő oka, hogy itthon nem lehet gyors, úgynevezett sommás eljárásokat alkalmazni. Ezt tetézi az is, hogy kevés a bankjogi, vagy iparjogvédelmi szakember, melyen segíthetne a szakbírók intézményének bevezetése, illetve a bírói munka értékelésének kiterjesztése a 42 év feletti bírókra is.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 7. 21:10