Még mindig eladó a lovi - Kevés érdeklődő, magasabb ár

Pénzcentrum
2008. február 7. 08:15

Új pályázatot írhatnak ki az állami lóverseny- és fogadásszervező cég eladására. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ugyanis állítólag nem elégedett azzal, hogy eddig csak egy pályázó akadt. Az új feltételű tenderrel az árat is feljebb srófolnák - írja a Népszabadság.

Tovább csúszhat a lóversenyszervezés a -fogadás magánkézbe adása. Elképzelhető ugyanis, hogy eredménytelennek nyilvánítják a most futó privatizációs pályázatot, és új tendert ír ki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT). A kormányzat három éve foglalkozik az eladás gondolatával - az első tervek 2005 májusában születtek meg. Több koncepció elkészítése, majd átdolgozása után eredetileg tavaly szerette volna eladni a lóversenyfogadást az állam, ám a pályázat kiírása a nyár végére csúszott. Hátráltató tényező volt, hogy a szerencsejáték-szervezési monopólium fenntartása miatt az Európai Unió eljárást indított Magyarország ellen.

Az augusztus végén megjelent pályázatban azonban végül csak megígérték a befektetőknek a fogadások bonyolításának kizárólagos jogát. A majdani vevőnek így a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadás Szervező Kft. mellet a lóverseny- és bukmékeri fogadásszervezés koncessziós jogára kellett ajánlatot tennie. Az érdeklődés ugyan nagy volt - négyen is megvették a tenderdokumentációt -, ám végül csak egy pályázó akadt. Még az állami Szerencsejáték Zrt. sem adta be a pályázatát, pedig a dokumentációt megvette - állítólag nem adhatta be. Így az egyetlen jelölt, az alagi téli edzőpálya tulajdonosa, Winkler Márton vezette - magyar üzletemberekből álló - "konzorcium" a pályázat november végi benyújtása óta vár a döntésre.

A vagyontanács elé olyan javaslat is kerülhet, amely szerint eredménytelennek kellene nyilvánítani a pályázatot. Az indok az lehetne, hogy csak egyetlen jelölt indult - nem hivatalosan viszont egy új pályázattal állítólag az árat is fel akarják srófolni. Ehhez persze új alapokra kellene helyezni a majdan kiírandó új pályázatot.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01