Imádjuk a sebességet, egyre többet akarunk

Pénzcentrum
2007. december 6. 11:10

A KSH 2007. harmadik negyedéves adatai alapján a szélessávú internet-előfizetés 39 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, a vezeték nélküli internetes szegmens aránya pedig átlépte a 22 százalékot.


A negyedév során tovább emelkedett a mobil-előfizetések száma, csaknem 272 ezerrel, így az időszak végére elérte a 10,5 milliót. Ezen belül mind a feltöltő-kártyás, mind pedig a számlás előfizetések száma emelkedett, az egy lakosra jutó előfizetések száma 104,4.


A vezetékes előfizetések száma tovább folytatta zuhanását, 2007. harmadik negyedévének végén kevesebb, mint 3,3 millió vezetékes fővonal volt üzemben, 95 ezerrel kevesebb, mint 2006 azonos időszakában. A 100 lakosra jutó előfizetések száma így 32,7-et tett ki.


2007. harmadik negyedévében az internetszolgáltatók száma 336 volt, ugyanakkor mindössze 25 cég tudhatja magának az előfizetések 90 százalékát. Az előfizetések száma 3 hónap alatt 6,5 százalékkal emelkedett.

Az összes előfizetésen belül 2006 III. negyedévéhez képest felére esett a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt), kismértékben csökkent az xDSL, hasonló mértékben, de nőtt a kábeltévés és majdnem 23%-kal magasabb a vezeték nélküli szegmens előfizetéseinek aránya.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 18. péntek
Frigyes
29. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 18. 19:33