Az egyik tengerentúli non-profit szervezet által megkérdezett vállalkozások szerint a munkavállalók és az ügyfelek a gyermekkori félelmeik középpontjában álló figurák helyett újabb szereplőket találtak. A 158 megkérdezett válaszai alapján a szervezet rangsorolta vélt félelmeiket, lássuk hogyan!
A munkaadók szerint alkalmazottaik leginkább a nálunk is igencsak aktuális egészségbiztosítási átalakítás jelentette többletköltségektől félnek: a vállalkozások vezetőinek 31 százaléka vélte úgy, hogy munkavállalóik rettegnek attól, hogy valamilyen oknál fogva nem tudják majd fizetni a korházi tartózkodás díját és a gyógyszereket.
Az alkalmazottak rémálmainak második leggyakoribb szereplője a vállalkozások szerint a nyugdíj-előtakarékosság hiánya, ugyanis a munkavállalók a vállalati csődöktől tartanak, illetve attól, hogy az általuk befizetett pénz nem biztosítja majd számukra az aktív évek alatt megszokott életszínvonalat. A probléma, az egészbiztosítási rendszer átalakulásához hasonlóan hazánkban is igen aktuális, az első két pillér ugyanis láthatóan nem nyújt majd kellő fedezetet arra, hogy a nyugdíjba vonulás után is fenntarthassuk a korábban megszokott életszínvonalat.
Harmadik helyen, a vállalkozások szerint kissé meglepő módon a kinti adóhatóság áll. A munkavállalók főként a jogszabályokkal kapcsolatos ismeretek hiánya miatt tartanak a kinti APEH-től, de biztosan sokan vannak, akik a fekete- illetve szürkemunkából befolyt jövedelmüket féltik a hatóságtól. Mindesetre beszédes, hogy a vállalkozások is ilyen rangos helyre sorolják munkavállalók félelmeinek szereplői között az adóhatóságot. Ez ugyanis arra enged következtetni, hogy a munkáltatók szerint is van félnivalója alkalmazottainak.
Bár a tengerentúlon általános jelenség, hogy a lakosság hitelkártyás adósságból finanszírozza mindennapi kiadásit, a hitelválság kapcsán szigorodó hitelfelvételi kondíciók mellett sem ez a hitelkártyás adósság nemfizetése tartja rettegésben a munkavállalókat. A vállalkozások csupán 10 százaléka vélte úgy, hogy alkalmazottai elsődleges attól félnek, hogy nem tudják majd fizetni adósságaikat.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


