A tavalyi év számtalan meglepetést és igazán kiemelkedő nyereményeket hozott a szerencsejátékok kedvelőinek.
A Szerencsejáték Zrt. novembertől - két és fél évvel a legutóbbi áremelés után - emeli négy játékának és két sportfogadásának részvételi díját, illetve tétjét, s ezzel egyidőben a nyeremények is nőnek -jelentette az MTI-Eco.
A 2005 márciusa óta érvényes 175 forint helyett 2007. november 4-től az ötöslottón és a Jokeren, november 5-től a Hatoslottón, november 8-tól a Skandináv lottón egy alapjátékért 200 forintot kell majd fizetni. A totó és góltotó fogadások alapdíja november 5-től 50 forint lesz. A változások a kenót, a luxort, a tangót, a puttót, a sorsjegyeket és a tippmixet nem érintik. A Szerencsejáték Zrt. a korábbi időszakokban is általában kétévente igazította a részvételi díjakat az inflációs rátához.
A díjemelést a közleményben azzal indokolják, hogy a játékszervezés költségei - energia- és anyagárak, adatátvitel, üzletek korszerűsítése - az infláció következtében természetszerűleg növekedtek, amelyet a társaság nem szándékozik a nyeremények terhére áthárítani.
A dráguló játékoknál a díjakkal azonos mértékben, mintegy 15 százalékkal a nyeremények is nőnek, ez az alsóbb - jellemzően nem halmozódó - nyerőosztályokban hetente jelentkezik - áll a Szerencsejáték Zrt. közleményében. Az idei adatokat bázisként figyelembe véve az ötöslottón - az extrém esetektől eltekintve - a kéttalálatosokra átlagosan mintegy 200, a hármasokra 2.000, a négyesekre 100-200 ezer forinttal többet vehetnek majd fel a játékosok. Ez a tendencia várható a többi - az áremelésben érintett - játék és sportfogadás esetében is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Szerencsejáték Zrt. korábbi közlés szerint 2006-ban 915 millió alapjátékot értékesített, nettó 61 milliárd forint nyereményt fizetett ki - 8 milliárddal többet, amint az addigi 2005-ös csúcs évben -, és 57.2 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe. A társaság idei terve 138 milliárd forint árbevételt tartalmaz. A cég bevétele tavaly elérte a 140 milliárd forintot, ami 8.2 milliárd forinttal, 6.2 százalékkal haladta meg a 2005. évit.
A szerencsejáték súlya 0.64 százalék a lakosság fogyasztói kosarában. Bár ez nem mondható jelentősnek, a drágulás mégis megjelenhet az inflációs adatban: kerekítve egy tized százalékpontot is emelhet a fogyasztói árindexen. Megjegyezzük, hogy egyre több jele van annak, hogy kisebb őszi árhullám söpör végig az országon, tompítva a mutató bázishatásból eredő jelentős esését. (A szeptemberi, várhatóan így is nagy zuhanást mutató inflációs adat csütörtökön jelenik meg.)
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








