Eladta magyar érdekeltségét a Tele2, ezzel végleg kivonult a hazai vezetékes távközlési piacról - jelentette be ma délelőtt a svéd társaság. Az ügylet még a magyar versenyhatóságok jóváhagyására vár, de amennyiben megszületik, úgy a vevő, a HTCC (Hungarian Telephone and Cable Corporation) 40 millió svéd korona készpénzt fizet.
40 millió svéd koronát, azaz mintegy egymilliárd forintot fizet az amerikai bejegyzésű HTCC a Tele2 magyarországi divíziójáért, s ezzel a magyar távközlési piacon tovább erősíti pozícióit, amennyiben a versenyhivatal a tranzakciót jóváhagyja. Bár az ügylettel a hazai piac gyakorlatilag duopollá válik, az engedély megtagadásától valószínűleg nem kell tartania a feleknek, hiszen az amúgy is domináns Magyar Telekommal hatékonyabban veheti majd fel a versenyt a megerősödött HTCC, mely korábban az Invitelt is felvásárolta.
A Tele2-nek Magyarországon nem sikerült olyan erős pozíciót kiépítenie, ami indokolta volna, hogy a nemrég bekövetkezett stratégiai irányváltás után is aktív maradjon hazánkban, így a cég a kivonulás mellett döntött. 2007 májusában az alternatív távközlési szolgáltató 490,000 vonalas ügyféllel rendelkezett, és tavalyi bevétele 374 millió svéd korona, EBITDA-ja pedig 31 millió svéd koronás veszteség volt.
A tőzsdén jegyzett svéd anyacégnek, a Tele2-nek mintegy 20 millió svéd koronás könyv szerinti nyeresége keletkezik a tranzakción, a 40 millió koronás készpénzes vételár hitelek és készpénz nélkül értendő. A verseny várható erősödése miatt a hír semmiképpen nem kedvező a Magyar Telekom-nak, azonban az elemzői modellekben ezzel a tényezővel vélhetően már számoltak a szakértők, így az árfolyamra nem valószínű, hogy emiatt különösebb nyomás nehezedne.

Fellélegezhetnek a magyarok a boltok kasszáinál: nagyon jó hírt kaptak, a tej- és tojásárakat érinti
Megállapítható, hogy az ellátási láncban a jövedelmi viszonyok a termelői és a feldolgozói szint felé tolódtak el
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


