15 °C Budapest

Magyarország még mindig éllovas a kalózkodásban

Pénzcentrum
2007. május 18. 10:30

Nem javul a kalózkodás helyzete Magyarországon, világszinten pedig közel negyvenmilliárd dolláros kárt okoztak a kalózok. Európában azonban 1 milliárd dollárral csökkentek az okozott károk.

A Business Software Alliance (BSA) megbízásából az IDC piackutató cég által készített, nemrégiben megjelent nemzetközi tanulmánya szerint az Európai Unióban az illegális szoftverek aránya 36 százalékos szinten maradt a tavalyi év során. Annak ellenére, hogy az okozott károk mértéke csökkent, a veszteségek továbbra is magas szintűek, 11 milliárd dollárt tesznek ki.


Míg 2005 során 105 millió dollár érte a hazai fejlesztőket értékesítőket az illegális szoftverhasználat miatt, addig 2006-ban ez a szám már 111 millió dollárra emelkedett. Európai szinten a jogharmonizáció pozitív hatással bírt a jogérvényesítési törekvésekre, ennek köszönhetően 2005 óta stabil szinten maradt az illegális szoftverek aránya.


A régióban elfoglalt pozíciónk sem mutat rózsás képet, ugyanis a régió 18 országában csökkent az illegális szoftverek aránya, nálunk azonban nem történt javulás. 100 új szoftverből 42 jogszerűtlen úton kerül a számítógépekre.

Sarlós Gábor, a BSA szóvivője szerint a cégvezetők jelentős része még mindig nem mérlegeli megfelelő körültekintéssel azokat a kockázatokat, amelyeket az illegális szoftverhasználat esetén vállal.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01