Az egész 2002-ben kezdődött, mikor egy téves "riasztás" nyomán Isaac Daniel azt hitte, hogy fia eltűnt. Napokkal később kezdett hozzá a Quantum Sattelite Technology prototípusának kifejlesztéséhez, a következő hónapban már a polcokon kerültek a 325-350 dolláros felnőtt "surranók", amelyek képesek pontosan megmondani, hol jár viselőjük.
A gyermekekre adaptált verzióját várhatóan idén nyáron mutatják be. Sikerét abban látják, hogy egy cipőt nem olyan könnyű elveszíteni, mint mondjuk egy telefont, vagy nyakláncot. A cipő talpába épített chip egyébként gombnyomásra lép működésbe, a 24 órás figyelő-rendszer havonta pótlólagosan 19,95 dollárba kerül.
A rendszert kizárólag vészhelyzet esetén lehet igénybe venni, ha valami gond van, a hozzátartozók egy jelszó megadásával kérhetik a viselő hollétének azonosítását. Ugyanakkor a technológia még nem tökéletes, ugyanis a GPS jelek fogadása erősen függ a viselő helyzetétől. Rosszabb az azonosítási lehetőség olyan helyeken, ahol sok a felhőkarcoló, vagy fák takarják az eget.
Kereskedelmi szakértők azonban attól tartanak, hogy a gyermekeket sokkal nehezebb lesz "meghódítani", ugyanis például a tinédzser korosztály igen kényes arra, hogy márkásnak számító ruhákat, cipőket hordjon.
A szülőknek amiatt sem kell aggódniuk, hogy a gyerek hamar kinövi a cipőt, mivel a gyártással foglalkozó társaság egy olyan verziót is piacra dob, amelynek elektronikus modulja cserélhető lesz, így csak a méretre illőt kell időről időre megvenni, a chip-et nem.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


