A Pénzügyminisztérium (PM) tavaly év végi rendelete szerint 2007-ben a hitelintézetek, a biztosítók, valamint azok a havi áfabevallásra kötelezett cégek minősülnek kiemelt adózónak, amelyek teljesítménye legalább 2,2 milliárd forintra rúgott - írja a Napi Gazdaság.
Juhász István, az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságának vezetője szerint az értékhatár tizedével, a kiemelt adózók száma viszont 40 százalékkal emelkedett, 631-re.
A regionális átalakítás során létrehozott országos illetékességű szervezet ellenőrzi a 3 ezer legnagyobb adózót is, akik közé idén azok tartoznak, amelyek adóteljesítménye legalább 488 millió forintot ért el. Az értékhatár jelentős emelkedése az adózói elit teljesítményének emelkedésére utal.

Az adóteljesítmény egyébként többek között az elmúlt hat év során előzetesen felszámított vagy fizetendő áfa közül a magasabbik összeget, a kedvezményekkel nem csökkentett társasági és osztalékadót, a járulékokat és a munkavállalóktól levont személyi jövedelemadót tartalmazza. Az APEH becslései alapján a Kiemelt Adózók Igazgatóságára esik majd az összes adóteljesítmény 30 százaléka.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legnagyobb adóteljesítményt nyújtó adózókat három évente ellenőrzi az adóhatóság, így tehát 2007-ben legalább ezer kiemelt adózó számíthat revizorok megjelenésére.
A PM rendelete szerint a legnagyobb tízezer adózó közé az idei évben a legalább 119 millió forintos adóteljesítményt elérő, havi áfabevallásra kötelezett társaságok kerültek. Az APEH elnöke a tízezer legnagyobb adózót idén is soron kívüli adatszolgáltatásra kötelezheti.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








